Úrnapja a Káptalandombon

2017. június 13. (kedd) 15:00

Június 18-án, vasárnap, Úrnapja ünnepén 9 órakor Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutat be és körmenetet vezet a győri Nagyboldogasszony-székesegyház előtti téren. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Győri Egyházmegye

Körmenettel ünnepelték a Szentháromság vasárnapját Kapuváron

2017. június 13. (kedd) 8:00

A Szentháromság vasárnapján, június 11-én a kapuvári Szent Anna-plébániatemplomban ünnepi szentmisét mutatott be Bernáth Krisztián káplán. Bernáth Krisztián a szentmise elején mondott elmélkedésében rámutatott arra, hogy a keresztség révén mindannyian közvetlen kapcsolatban vagyunk az Atyával, a Fiúval, és a Szentlélekkel. A szertartást követően a hívek Bernáth Krisztián vezetésével körmenetben vonultak közös imádságra a Szentháromság-kápolnához, amely Kapuvár nyugati városrészén található. 

Papszentelés a Győri Egyházmegyében

2017. június 12. (hétfő) 15:30

A győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmise keretében áldozópappá szenteli Magyaros László diakónust június 17-én, szombaton, 10 órai kezdettel. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit! 

Szentmise a Fatimai Boldogságos Szűz Mária tiszteletére

2017. június 12. (hétfő) 15:00

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária tiszteletére felajánlott szentmisét Boldvai Márton Bertalan O.Praem. mutatja be június 13-án, kedden, 12 órai kezdettel a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit! 

Hitvallás-exkluzív: Isten felülmúlja várakozásainkat

2017. június 12. (hétfő) 10:00

Honlapunk új szolgáltatásaként egyházmegyei lapunk, a Hitvallás frissen megjelent számából közlünk egy-egy nagyobb terjedelmű írást. Június 17-én, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében Veres András megyéspüspök áldozópappá szenteli Magyaros László diakónust a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban. Júniusi számunkban vele beszélgettem hitről, hivatásról, elköteleződésről.

Képriport – Mészáros Miklós megáldotta a zsirai rózsafüzér társulat templomi zászlaját

2017. június 11. (vasárnap) 22:00

Június 11-én, Szentháromság vasárnapján, az ünnepi szentmise keretében Mészáros Miklós plébános megáldotta a helyi rózsafüzér társulat közelmúltban restaurált templomi zászlaját a zsirai Szent Lőrinc-templomban. A restaurálás a társulati tagok nagylelkű adományából valósult meg.  

Kovács Pál újkéri plébános bemutatta „Az irgalmasság bajnokai” című kötetét Kapuváron

2017. június 11. (vasárnap) 8:00

Kovács Pál, az újkéri, a sopronhorpácsi, a szopori és a tompaládonyi hívek plébánosa június 6-án a kapuvári Szent Anna-plébánia közösségi termében mutatta be Az irgalmasság bajnokai című kötetét, amelybe az irgalmasság szentévében elmondott homíliáit gyűjtötte egybe a hívek biztatására. A felvidéki Mátyusföld Galánta városából származó fiatal pap káplánként szolgált a kapuvári Szent Anna-plébánián 2010 és 2012 között. 

Pünkösdölés Peresztegen

2017. június 10. (szombat) 11:00

Néhány évvel ezelőtt Peresztegen felelevenítették a pünkösdölés, a pünkösdi királynéjárás hagyományát. A régi népszokás szerint házról házra jártak a lányokból álló csoportok, legfiatalabb társukat vezetve, aki a pünkösdi királyné szerepét játszotta. Ebből a hagyományból állítottak össze előadást a peresztegiek. A műsort június 3-án, Pünkösd vigíliáján a sopronszécsényi Szent Vid-templomnál, valamint június 4-én, a peresztegi Szent Miklós-templomnál, a pünkösdi szentmisét követően adták elő. (A mai Pereszteg község Sopronszécsény és Pereszteg egyesítéséből jött létre.) A lányok fehérbe öltözve a Szentlélek eljöveteléről énekeltek, közben szintén fehér színű kendőből sátrat formáltak a pünkösdi királynéknak választott társaik fölött. A pünkösdölés végén bő termést és termékenységet kívántak. 

A győri Szent Imre-templom felszentelésének 74. évfordulóját ünnepelték

2017. június 10. (szombat) 10:00

1943. június 3-án, áldozócsütörtökön Apor Vilmos püspök szentelte fel a templomot és a hozzá tartozó plébánia épületét. Erre emlékezett a Szent Imre-plébánia közössége június 3-án, Pünkösd előestéjén, a felszentelés 74. évfordulóján. Az ünnepi szentmisét Árus-Kovács Gábor nemesszalóki plébános mutatta be. A szentmisén koncelebrált Balázs Tamás, a Szent Imre-templom plébánosa. 

Elkészült a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus logója

2017. június 10. (szombat) 9:00

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve országos logópályázatot írt ki a kongresszus titkársága április 25-én. A felhívásra több, mint 140 pályamű érkezett. A beérkezett alkotásokat színesben és fekete-fehérben kinyomtatva juttatták el a zsűrinek, akik semmit sem tudtak az alkotókról. A zsűri tagjai voltak: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek; Vittore Boccardi S.S.S. újságíró, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának titkára; Dragonits Márta belsőépítész, az Ars Sacra Alapítvány elnöke; Fábry Kornél, a NEK főtitkára; Kontsek Ildikó művészettörténész, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója; valamint Szalay Miklós DLA tervezőgrafikus.

Országos gyűjtést hirdet a püspöki konferencia az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére

2017. június 10. (szombat) 8:00

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) június 6-án és 7-én megtartotta nyári rendes ülését. Mohos Gábor, az MKPK titkára június 8-án sajtótájékoztatón ismertette az ülésen tárgyalt témákat.

A magyar hősökre emlékeztek Kapuváron

2017. június 5. (hétfő) 13:00

Június 4-én, pünkösdvasárnap a kapuvári Szent Anna-plébániatemplomban szentmisét mutatott be Radó Tamás plébános a magyar hősök emlékünnepe alkalmából, azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. 

A Szűzanya közbenjárását kérve jutunk közelebb Istenhez – Veres András püspök szentbeszédet mondott a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjén

2017. június 5. (hétfő) 12:00

A csíksomlyói búcsúi szentmisét június 3-án a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben mutatta be Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa. Az ünnepen szentbeszédet mondott Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A szentmisén koncelebrált többek között Jakubinyi György-Miklós gyulafehérvári érsek és Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének miniszter generálisa, Orbán Szabolcs OFM, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke, Urbán Erik OFM csíksomlyói kegyhelyigazgató, továbbá Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, valamint a Győri Egyházmegye képviseletében Mogyorósi Márk püspöki titkár.

Szanyi siker a Katolikus Pedagógiai Intézet Szent László-évi pályázatának díjkiosztóján

2017. június 5. (hétfő) 11:00

Alberto Bottari de Castello, hazánk apostoli nunciusa adta át a díjakat a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) által kiírt Szent László-évi pályázatok nyerteseinek. Az eseményre a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében került sor május 29-én. A Katolikus Pedagógiai Intézet a Szent László-év alkalmából írt ki pályázatokat diákoknak és pedagógusoknak, melyekre 175 intézményből összesen 716 alkotás és pályamunka érkezett. A tizenegy versenyszám között volt fotó, rajz, tárgyalkotó kategória, valamint kreatív műveltségi vetélkedő is. A pályázati kiírással megszólították az óvodapedagógusokat, valamint azokat a tanárokat is, akik kiemelt figyelmet igénylő diákokkal foglalkoznak. A megmérettetés résztvevőinek olyan programot kellett szervezniük tanítványaikkal, amelynek középpontjában Szent László király áll. A szervezett eseményekről a pedagógusok dokumentációt készítettek. A Győri Egyházmegyét a szanyi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola tanára, Kemény Éva 8. osztályos tanítványával, Péter Richárddal képviselte a díjkiosztón. Kemény Éva az 5-10. évfolyamos diákoknak szervezett program kategóriájában első helyezést ért el. A díjnyertes kezdeményezésről ITT olvashatnak bővebben.  

Megjelent a júniusi Hitvallás

2017. június 5. (hétfő) 10:00

Egyházmegyei lapunk, a Hitvallás legfrissebb, júniusi számát teljes egészében Szent László királyunknak szenteltük. Címlapunkon Németh László általános püspöki helynök atya gondolatai olvashatóak, s bemutatjuk a június 25-27. között Győrben megrendezendő Szent László-napok és KATTÁRS rendezvényt (12-13. oldal). Júniusi számunkban beszélgetést olvashatnak Magyaros László szentelendő papnövendékkel (11. oldal), beszámolunk az idei Szeretet Napokról (2. oldal), illetve megszólaltatjuk Háy János író-költő-képzőművészt (18. oldal). Kulturális rovatunk (16-17. oldal), egyházmegyei híreink (2-5. oldal) és lelkiségi írásaink mellett a Szent László-év alkalmából lelki útravalót (17. oldal), illetve Pünkösd ünnepére egy imádságot nyújtunk át (hátlap).

Székesegyházi szentmisék a győr-belvárosi Magyar Ispita-templomban és az orsolyita nővérek Szent Anna-templomában

2017. június 4. (vasárnap) 10:30

2017. május 15-től novemberig, a felújítási munkálatok első szakaszában a Nagyboldogasszony-székesegyház zárva tart. A felújítás ideje alatt sem maradnak el a székesegyházi szentmisék, ezeket a győr-belvárosi plébániához tartozó templomokban, változatlan időpontokban mutatják be: hétfőtől szombatig a reggeli, 6 óra 45 perckor, valamint az esti, 18 órakor kezdődő szertartások a Rákóczi Ferenc utca 6. szám alatt található Magyar Ispita-templomban lesznek. A vasárnapi és az ünnepnapi szentmiséket az orsolyita nővérek Apáca utca 41. szám alatt található Szent Anna-templomában mutatják be 8 óra 30 perckor, 10 órakor, 12 órakor, valamint 18 órakor. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a székesegyházi szentmisékre! 

Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása

2017. június 4. (vasárnap) 10:00

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 4-én ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszténak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét Győrben a bencés öregdiák-találkozón

2017. június 4. (vasárnap) 7:30

Az egykori bencés diákok május 20-án, szombaton tartott találkozója a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét, melyet a Czuczor Gergely-gimnáziumban 45 éve érettségizett Ternyák Csaba egri érsek mutatott be a bencés papokkal együtt.

Hitben megerősödve hazatérni Csíksomlyóról – Interjú Veres András győri megyéspüspökkel

2017. június 2. (péntek) 15:00

Az idei csíksomlyói búcsúi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapja élőben közvetít – június 3-án, helyi idő szerint 12.30-tól (közép-európai idő szerint 11.30-tól) tartják a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. Az ünnepen szentbeszédet mond Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Borsodi L. László, a Csíksomlyó Üzenete című folyóirat szerkesztője, a Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense többek között a csíksomlyói ünnepről kérdezte a főpásztort.

Apor-ünnep a szanyi Szent Anna-iskolában

2017. június 2. (péntek) 10:00

A szanyi Szent Anna-iskola nagy tisztelettel tekint Boldog Apor Vilmos vértanú püspökre, akinek május 23-i ünnepén idén is szentmisét és koszorúzást tartottak. A diákok az iskolazászló vezetésével vonultak át a templomba, ahol Veres András megyéspüspök mutatott be szentmisét. A főpásztor fogadására szóló latin nyelvű ének hangjaira bevonuló megyéspüspököt köszöntötte Tóth Tibor igazgató, valamint a Plébániai Tanácsadó Testület alelnöke.