Ökumenikus istentisztelet Kapuváron

2017. január 25. (szerda) 10:00

Az idei esztendőben az ökumenikus imahetet január 15-22. között tartották, amelynek alapgondolata: „Megbékélés – Krisztus szorongató szeretete.” (2Kor 5,14-20) A bibliai igehely mondanivalója, hogy a megbékélés Isten ajándéka, amely az egész teremtettségre vonatkozik. A kapuvári Szent Anna-plébániatemplomban január 22-én 18 órakor kezdődött ökumenikus istentiszteleten a hívekkel közösen imádkoztak a felekezetek lelkipásztorai: dr. Vladár Gábor egyetemi tanár, református lelkész, Tubán József evangélikus lelkész és Radó Tamás kerületi esperes, házigazda plébános.

Szentségimádási nap Győr-Újvárosban

2017. január 24. (kedd) 12:00

Minden év január elsejétől kezdve a hónap közepéig szentségimádás kezdődik Győr templomaiban. Minden nap más és más templomokban imádjuk és dicsérjük a kenyér színében elrejtezett Krisztust. Ez emellett arra lehetőséget ad, hogy felkeressük a szentségimádásoknak otthont adó templomokat, megnézni egymás szép templomait, a karácsonyi időszakhoz mérten a templomi betlehemeket is. A győr-újvárosi Urunk színeváltozása-templom szentségimádási napja január 7. Ezen a napon 9 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, melyet Zsebedics József plébános atya mutatott be. A szentmise után a pap előkészítette a szembemiséző oltárt, ahová az Oltáriszentséget tette. Híveink évről évre gyönyörű virágkompozíciókkal díszítik az oltárt, amely így igazi méltó helye a kihelyezett szentségi Jézusnak. 10 órától kezdődött a csendes imádság, amely 16 óráig tartott. A szentségimádási napot ünnepi szentmise zárta szentségeltétellel.

A doni áttörés hőseire emlékeztek Osliban és Veszkényben

2017. január 24. (kedd) 11:00

Január 15-én, vasárnap Osliban és Veszkényben a délelőtti szentmiséken emlékeztek meg a 74 évvel ezelőtti doni áttörés eseményeiről. Mindkét szentmisét dr. Szaradics József osli plébános, nyugalmazott ezredes celebrálta.

Vízkereszt ünnepe Tatán

2017. január 24. (kedd) 10:00

Január 6-án, Urunk megjelenésének, azaz vízkeresztnek Kovács Csaba Albert plébános mutatott be ünnepi szentmisét a tatai Szent Imre kapucinus templomban, melynek keretében sor került a vízszentelés szertartására is.

Veres András püspök imádságra hív a nemzeti gyásznapon

2017. január 23. (hétfő) 12:00

Tizenhatan meghaltak egy magyar diákokat szállító busz olaszországi balesetében, amely szombatra virradó éjjel történt Verona közelében. A tragédia kapcsán Veres András győri püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét kérdeztük a nemzeti gyásznapon.

Az ünneplő ember – Németh Gábor atya előadása Győrben

2017. január 23. (hétfő) 11:00

A Győri Hittudományi Főiskola Hitünk és életünk szabadegyetemének ötödik előadását január 18-án 18 órától a Győri Szeminárium ismét megtelt kápolnájában dr. Németh Gábor atya tartotta Az ünneplő ember címmel.

A szanyi Szent Anna-iskola diákjainak téli kirándulása

2017. január 23. (hétfő) 10:00

A szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola túraklubja 2016. decemberében a Bakonyba, Farkasgyepűre kirándult. A továbbiakban a túra egyik résztvevőjének beszámolója olvasható.

A médiában dolgozókért – Átadták a Szalézi-sajtóösztöndíjat

2017. január 23. (hétfő) 9:00

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 19-én szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke a sajtóösztöndíjat. Az ünnepi szentmisén koncelebrált és a díjátadón jelen volt mások mellett Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök. Az ünnepi alkalmon a világi és a katolikus média számos képviselője jelen volt.

Házasság hete egyházmegyénkben – beharangozó

2017. január 20. (péntek) 10:00

Hazánkban idén tizedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széleskörű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A Házasság hete idei jelmondata: „Veled kiteljesedve!”, házaspár-arca: Madarász Isti és felesége, Kerekes Monika. Győrben és Sopronban az alábbiakban olvasható, változatos programokkal várják az érdeklődőket.

A Győri Egyházmegyei Karitász felvidéki kapcsolatépítése

2017. január 19. (csütörtök) 12:00

A Győri Egyházmegyei Karitász munkatársai január 11-én kapcsolatépítés céljából látogatást tettek Dunaszerdahelyen és Nagyszombatban. A küldöttség tagja volt Szabó György karitász-igazgató, valamint Németh László általános püspöki helynök is, aki az egyházmegyék közötti kapcsolatok erősítését szorgalmazta. Nagyszombatban Orosch János érsek atya és Ing. Miroslav Dzurech egyházmegyei igazgató fogadta a küldöttséget. A kapcsolat célja mindkét fél részéről a tapasztalatcsere és a közös EU-s pályázati lehetőségek megragadása. Délután szentmise volt Dunaszerdahelyen, ahol az egyes sorszámot kapott karitász önkéntes Csoport megalakulását ünnepelték meg. A nap folyamán Miroslav Dzurech úrral az önkéntes csoportok képzéséről, gyerekek táboroztatásának tapasztalatairól és a megváltozott munkaképességű emberek segítéséről, részükre foglalkoztatottság megteremtéséről folytattak eszmecserét, és a jövőben gyakoribb találkozásokról egyeztettek.

Ötödször rendezik meg a Győri Bencés Bált

2017. január 19. (csütörtök) 11:00

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Győri Bencés Bált 2017. február 4-én 18 órai kezdettel. Az eseménynek ezúttal is a győri bencés gimnázium épülete ad otthont. A farsangi mulatságot a Bencés Nevelésért Alapítvány szervezi a gimnázium diákjai és öregdiákjai segítségével. Az alapvető cél a győri bencés diákok közösségének építése („Alumni”), ugyanakkor a bál mindenki előtt továbbra is nyitott, szeretettel várják a győrieket és az intézményhez kötődő baráti társaságokat. A rendezvény találkozási lehetőség lehet továbbá osztályközösségek, munkahelyi közösségek számára is. A jelentkezési felületen ennek érdekében „különterem” is igényelhető, a tánctermen kívül (Díszterem), az osztálytermekben.

Premontrei növendékek kirándulása a Hanságban

2017. január 19. (csütörtök) 10:00

Január 5-én, vízkereszt előestéjén a Csornai Premontrei Apátság növendékei Boldvai M. Bertalan plébános atyával tettek egy kis kirándulást a Hanság mocsarába, az ún. „Esterházy-madárvártára.” A séta után megnéztük az Osli Hanyt, majd a kiruccanást egy szentmisével zártuk az Osli Szűzanyánál. Mint a képeken is látszik, a hideg idő ellenére a hangulat hála Istennek jó volt a testvérek között.

Jótékonysági gyűjtés a mosonmagyaróvári piarista iskolában

2017. január 18. (szerda) 12:00

A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Diákbizottsága hagyományteremtés céljával édesség- és csokoládégyűjtést szervezett adventi időszakban a nagykárolyi piarista nővérek gyermekotthonának lakói számára. Külön öröm, hogy a gyűjtéshez iskolánk hédervári tagiskolája is csatlakozott. Az IDB tagok cipős dobozokat díszítettek fel, csomagoltak be. Az osztályokban az osztályfőnökök pedig egy kis filmet játszottak le a nővérek, és a Náluk élő gyermekek mindennapjairól, hogy mindenki láthassa, hogy kiknek a karácsonyát aranyozzák be ajándékaikkal. Legnagyobb örömünkre nagy sikerrel zárult az akciónk. Osztályonként 1-3 doboz édesség, sok-sok táska játék és ajándék gyűlt össze. Köszönjük mindenkinek a szívből jövő segítséget! Az ajándékokat Vereb Zsolt atya juttatta el Nagykárolyba. Reméljük, sok gyermeknek okoztunk örömet.

Karácsony ünnepe Győr-Újvárosban

2017. január 18. (szerda) 11:00

„Fel nagy örömre, ma született, / aki után a Föld epedett...”, hangzott fel a Megváltó születésének szentmiséjén Gárdonyi Géza író, egykori győr-szigeti tanító által írt ismert és szép ének a győr-újvárosi Urunk színeváltozása-templomban. A szép és lélekemelő szentmisét Zsebedics József plébános mutatta be 2016. december 24-én, szenteste 22 órai kezdettel a szépen megtelt templomban. A szentmisét megtisztelte jelenlétével Kalmár Ákos volt önkormányzati képviselőnk, jelenleg gyárvárosi képviselő. Áldozáskor felhangzott J. S. Bach Air című műve, melyet Bálint Istvánné adott elő hegedűn, orgonán kísért Horváth Csaba főministráns. A szentmise után plébánosunk ünnepélyesen megnyitotta a betlehemi szent jászolt, ahol imáinkban arra kértük a kis Jézust, fogadja el szívünket lakhelyéül.

Pásztorjáték a soproni Szent Imre-templomban

2017. január 18. (szerda) 10:00

A 2016-os esztendő szentestéjének délutánja sem telhetett el a soproni Szent Imre-templomban pásztorjáték nélkül. A 16 órakor kezdődő előadásban 45 gyerek vett részt. A történet két helyszínen játszódott: a mennyországban és a földön. Ebben még nem lenne semmi szokatlan, csakhogy a földi események napjaink világában zajlanak, és nem 2000 évvel ezelőtt. Így a pásztorjátékokban megszokott szereplők is ennek megfelelően változtak. A szegény pásztorok mint hajléktalanok, a napkeleti bölcsek pedig csillagász, szívsebész és bankár formájában jelentek meg. Maga Szent József is laptopot használt, amikor Betlehemben próbált szállást keresni, de ez ugyanúgy sikertelen, mint 2000 évvel ezelőtt. Mindezzel azt mutatta be a pásztorjáték, hogy a karácsony történetének bizony napjainkban is megvan az a mondanivalója, ami már több, mint 2000 éve aktuális, hogy az Isten maga jött el hozzánk emberekhez, hogy ezzel a legközelebbről tudja megmutatni önmagát és végtelen szeretetét a világnak, és felszólítson minket is arra, ami a legfontosabb: szeressetek!

Fogyatékkal élő fiút segített a győri Karitász

2017. január 18. (szerda) 9:00

A karácsonyi ünnepek elmúltával megható eseményre került sor a Győri Egyházmegyei Karitász szervezésében. Dobos Roland fogyatékkal élő harkai fiatalember 30 éves születésnapjára dr. Veres András megyéspüspök atya írt köszöntőt a fiú védőszentje, Páduai Szent Antal imafüzetének belső oldalára. Az ajándékot január 13-án, pénteken a Győri Egyházmegyei Karitász munkatársai adták át, nagy örömmel. Megható volt a család fogadtatása, lám, az ünnepek elmúltával, az anyagi források kimerülése esetén lelki táplálékkal is lehet segíteni.

Életüket adták a hazáért – A doni áttörés hőseire emlékeztek Kapuváron

2017. január 17. (kedd) 12:00

A korábbi évek hagyománya, hogy januárban megemlékező szentmiséket tartanak a templomokban, megemlékeznek azokról a katonahőseinkről, akik 1943. január 12-én a magyar hazáért adták életüket, ontották vérüket. Kapuváron évek óta hagyományosan a ferences templom ad otthont a megemlékezésnek. A doni hősökért január 14-én, szombaton 16.30-as kezdettel mutatott be szentmisét dr. Szaradits József osli plébános, nyugalmazott tábori lelkész ezredes.

Apor-óvodások családi miséje januárban

2017. január 17. (kedd) 11:00

A győri Szentlélek-templomban tartott januári családi mise evangéliumából a győri Apor-óvodások is megtudhatták, hogy Jézus is megkeresztelkedett. A Maci csoport óvónői bábok segítségével mondták el Jézus megkeresztelkedésének történetét: Jézus azt kérte Keresztelő Szent Jánostól, hogy őt is keresztelje meg, mint a többi embert, akik hozzá jöttek. Jézus, az Isten Fia testvérünk lett a keresztségben. Ezután kezdte meg nyilvános működését: tanította az embereket, átadta az Isten üzenetét. Jézus megkeresztelkedése kapcsán Zsuzsa néni a keresztelésről beszélt a gyerekeknek, majd a szereplők kiválasztása után el is játszották azt. Ancsa néni a papírtálcára készített pólyásbabát mutatta fel, és felolvasta a szülőknek is szóló emlékeztetőt: „A keresztségben Isten gyermekei és az Egyház tagjai lettünk!”

Születésnapi előadás a soproni domonkosoknál

2017. január 17. (kedd) 10:00

A domonkos rend 800. születésnapján, 2016. december 22-én, dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény igazgatója A 800 éves domonkos rend Magyarországon címmel előadást tartott soproni domonkos templomban. A történész a kezdetektől napjainkig érdekes és tanulságos módon mutatta be a prédikátor testvérek apostoli tevékenységét Európában és hazánkban. Magával hozta a jubileumi vándorkiállítás anyagát, amely megtekinthető soproni templomunkban, illetve itt.

Elhunyt Fodróczy Kálmán

2017. január 16. (hétfő) 12:00

A győri püspök a maga, a Győri Egyházmegyei Papi Otthon, az egyházmegye papsága és a mélyen gyászoló rokonság nevében is fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Fodróczy Kálmán nyugalmazott plébános életének 83., papságának 58. évében 2017. január 12-én, szentségekkel megerősítve, a győri Egyházmegyei Papi Otthonban elhunyt. Temetése 2017. január 17-én, kedden a győri Szentlélek-templom altemplomában a 13 órakor kezdődő szentmisét követően lesz.