Szemben az árral – Katolikus könnyűzenei találkozónak adott otthont a ménfői plébánia

2018. szeptember 10. (hétfő) 14:00

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén énekszó, gitár, dob és furulya hangja töltötte be a győr-ménfőcsanaki Nagyboldogasszony-templom falait: a Győri Egyházmegye katolikus könnyűzenét játszó zenekarai találkoztak immár 14. alkalommal. A program keretében a jelen lévő zenekarok számára lehetőség nyílt az egyéni bemutatkozásra, továbbá meghallgathattak egy kerekasztal-beszélgetést a szentmise gitáros zenei szolgálatáról. A beszélgetést Paksa Balázs koordinálta. A találkozó ünnepi szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök volt. A szentmise zenei szolgálatát a találkozó résztvevői vállalták Pipó József vezetésével. A szentmisén koncelebrált Sándor Gábor ménfői plébános. 

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy otthont adhattunk ennek a nagy hagyományokkal rendelkező zenei találkozónak, különösen annak, hogy pont az idei évben, hiszen hetven éve épült a templomunk, és számunkra ez az egész év a jubileum jegyében zajlik: 1948 májusában kezdték el elődeink építeni és 1949 augusztusában szentelték fel. Mi ugyan templomot már nem építünk, de közösséget szeretnénk, nagyon bízom abban, hogy ez a mai nap egy tégla lesz ebben az építkezésben. És kívánom, hogy még nagyon sok ehhez hasonló téglánk legyen a következő hónapokban” – fogalmazta meg Sütheő László az egyházközség képviseletében.  

„Bátorság! Ne féljetek!” (Iz 35,4) – idézte Izajás prófétát szentbeszédében Veres András püspök atya. A főpásztor emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa székfoglaló szentmiséjén mondott prédikációjában is elhangzott a „Ne féljetek!” felszólítás, amely akkor, 1978-ban különös súllyal bírt. A szentatya lengyelként tudta, hogy milyen elnyomásban élni. A kommunista diktatúrában és a nyugati világban élőknek egyaránt sok erőt adott az egyházfő bátorítása, ez a buzdítás a mai kor embere számára is aktuális. Napjainkban a háborúktól, a migrációtól, a klímaváltozástól, a létbizonytalanságtól való félelem okoz feszültséget, és gyakran lelki betegséget is. Sokan az alkoholtól és a drogoktól várják a félelmeiktől való szabadulást. 

A hívő ember nem esik kétségbe, bármennyi rosszat is tapasztal a világban. Kopp Mária orvos, pszichológus konkrét felmérésekkel bizonyította, hogy a hívő ember sokkal pozitívabb életszemléletű, gyorsabban gyógyul a betegségekből, a hívő ember az, aki ma is reményt tud közvetíteni a világnak. „Vajon mi hova tartozunk? Bennünket átjár-e az erő, ami sugárzik Izajás próféta biztatásából? Vagy mi is a félelmek szorongatásában élünk? Mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy belekeseredjünk a mindennapok nehézségeibe? Ha megingott a hitünk Istenben, gyorsan gondoljuk át, hogy eddig milyen Istenben hittünk!” – buzdított lelkiismeret-vizsgálatra a főpásztor Szent-Gály Kata gondolatával. – „Mert ha az igaz Istenben hiszünk, akkor nem inoghatunk meg, erő, bátorság lesz bennünk.”

Izajás próféta a remény okaként Isten érkezését jelöli meg, az Úrét, aki szabadulást hoz. Jézus Krisztussal elérkezett hozzánk Isten országa, Isten Fia elhozta számunkra a megváltást. Eljött közénk, hogy orvosolja mindazt, amit a bűn megrontott ebben a világban. Isten országa azonban csak ott valósulhat meg, ahol Jézust befogadják a szívükbe, ahol az emberek elkezdenek az evangélium szerint élni. Isten országának kibontakozását a földön az gátolja, hogy sokan nem ismerik vagy elutasítják Jézus Krisztus evangéliumát. 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arra a problémára is kitért, hogy sok magát vallásosnak tartó ember nem a hite szerint él, a korszellem szerint cselekszik. Aki hagyja, hogy az aktuális ideológiai irányzatok befolyásolják, azon a kétségek is hamar úrrá lesznek. Ellenben aki valóban Krisztus szavában hisz, az tudja, hogy „az Istent szeretőknek minden javukra válik” (Róm 8,28). 

Rengeteg nehézséggel, bűnnel kell megküzdenie minden kor keresztényének. „Bátorság! Ne féljetek!” – mondja Izajás próféta és mondja Jézus (Mt 14,27) mindannyiunknak. Minden Krisztust követő embernek meg kell küzdenie a rosszal. De biztosak lehetünk afelől, hogy Isten nem hagy magunkra ebben a küzdelemben. Isten országának tagjai vagyunk, Isten gyermekei vagyunk. Az Úr szeretetével mindennap megadja nekünk az erőt ahhoz, hogy úgy éljünk, hogy az ő országának megvalósulása egyre inkább érezhető legyen. Ennek azonban az a feltétele, hogy a korszellem ne sodorjon el bennünket, merjünk szembemenni vele. Ezért üzeni nekünk Szent II. János Pál pápa ma is: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!” Ha kinyitjuk a szívünket Jézus Krisztusnak, ha befogadjuk az ő evangéliumát, a rossz ellen folytatott küzdelemben sem fogjuk elveszíteni a reményünket, békénket. Hiszen Krisztus azért jött közénk, hogy életünk legyen és bőségben legyen (vö. Jn 10,10). 

Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Fotó: Ács Tamás 

Katolikus könnyűzenei találkozónak adott otthont a ménfői plébánia