Közösen ünnepelték ezüstmiséjüket a győri szeminárium egykori növendékei

2018. június 12. (kedd) 10:00

Nyolcan fejezték be tanulmányaikat a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben 1993-ban, négyüket a Győri Egyházmegye, négyüket a Szombathelyi Egyházmegye szolgálatára szentelte fel püspökük. Idén pappá szentelésük 25. évfordulóját ünneplik mindannyian. Az ünnepi szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatták be. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök, aki annak idején vezette az Egyházmegyét, és aki pappá szentelte a győri egyházmegyés növendékeket 1993. június 18-án ugyanitt.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Balázs Tamás atya, a győri Szent Imre-templom plébánosa volt, vele együtt misézett az évfolyamtársak közül – a Győri Egyházmegyéből – Simonics Péter tárkányi, Varga Imre ácsi és Winkler Zsolt öttevényi plébános, a Szombathelyi Egyházmegyéből Gaál Sándor szombathely-oladi, Kovács György győrvári és Stift Zoltán sorokpolányi plébános. A jubilánsokkal Magyaros László győr-belvárosi segédlelkész koncelebrált.  

Winkler Zsolt atya szentbeszédében felidézte a szemináriumi éveket,  áldozópappá szentelésüket, és emlékeztetett lelkipásztori szolgálatuk 25. évfordulójára. A szentmise végén a jubiláns atyák közösen adtak ezüstmisés áldást a jelenlévőknek. Majd a Könnyező Szűzanya kegyoltára előtt adtak hálát az elmúlt huszonöt év kegyelmeiért. 

Szöveg és fotó: Vaday Tamás 