Egy keskeny sikátor lépcsőjén – Emlékmorzsa a Szeretetnapról

2018. június 12. (kedd) 8:00

Családi programjaink között évek óta előkelő helyet foglal el a győri Szeretetnap, ahol a szép szentmise, a jótékonykodás, a gyermekbarát programokon kívül mindig lehetőség nyílik arra, hogy néhány kedves szót váltsunk Böjte Csaba atyával. Azzal az emberrel, aki sok-sok évvel ezelőtt – néhány éhes gyermek érdekében – nem félt szembeszállni az akkori politikai hatalommal, s akit napjainkban – méltán – az erdélyi árva gyermekek legfőbb gyámjának nevezünk. Neve az egész világon szétszóródott magyarság körében őszinte szeretettel tölti el a szíveket.

Aki már részt vett a tizenhat alkalom valamelyikén, tapasztalhatta, hogy itt nem pusztán futólag találkozhatunk Csaba atyával, hanem kapunk is valami nagyon fontosat tőle: egy kedves szót, áldást, a gyermekünk arcára egy simogatást, amit aztán elviszünk magunkkal, s amely szürke hétköznapjainkon mosolyra késztet, örömmel tölt el. Egy ilyen apró boldogságmorzsát dughattunk tarsolyunkba az idei, tizenhatodik Szeretetnapon is. A Dunakapu tér forró lépcsőin üldögélve vártuk hatéves kislányunkkal, hogy végre megpillantsuk a ferences szerzetest, akivel nagyon fontos megbeszélnivalója volt. Magunkban persze azt gondoltuk, hogy a rendezvény egyik főszereplőjének nem lesz sok ideje óvodás kislányunk aktuális kérdéseit megbeszélni. Amikor Böjte atya végre feltűnt a tömegben, a gyermek szó nélkül felpattant, és odafutott hozzá. Könnyen átsurrant a tömegen, és megsimogatta a szerzetes vállát, majd a fülébe súgott valamit. Csaba atya kézen fogta kislányunkat, és egy közeli kis sikátor lépcsőjére kuporodott vele. Férjemmel messziről figyeltük az elmélyült beszélgetést kislányom és a világszerte ismert szerzetes között. Egy rövid ima után, Csaba atya kezét fogva a gyermek ugrándozva megindult felénk. „Mindent megbeszéltünk” – mondta Csaba atya mosolyogva, majd a kicsi kezet a mi tenyerünkbe csúsztatta.

Meghatódva néztük a szerzetes távolodó alakját. Micsoda csodálatos egyszerűség, micsoda krisztusi szeretet! Míg Böjte Csabát, a világszerte ismert, sokszorosan kitüntetett ferences szerzetest kígyózó sorok várták, ő egy hatéves kislánnyal üldögélt egy keskeny győri sikátor lépcsőjén, és arról beszélgetett vele, hogy miként lehetne szebbé tenni a világot. 

Szöveg és fotó: Vörösháziné Ádám Zsuzsa