Nem a szögek, a szeretet – Szeretetnap Győrben

2018. június 11. (hétfő) 8:00

A Győri Egyházmegye június 10-én tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Szeretetnapot Böjte Csaba OFM és a dévai Szent Ferenc Alapítvány hét fiataljának részvételével. Az ünnepi szentmisét Veres András győri megyéspüspök mutatta be a Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmise után a gyerekeké volt a pálya a győri Dunakapu téren. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Rózsavölgyi László, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke.

A Székesegyház melletti kereszt azonnal magára vonzza a tekintetet. Jézus a jobb karjával mintha ölelni próbálna, vagy magához akarna hívni. Az eredeti ábrázolásmód magyarázatán-jelentésén töprengve a kereszt köré írt mondatokat olvasgatom. „Nem a szögek, a szeretet tartotta Jézust a kereszten” – szól az egyik, Szent Ágostontól származó idézet. Igen, így van, hiszen leszállhatott volna, sőt mondták is neki, hogy tegye meg. Ezért akár annak gesztusát is beleláthatjuk a kereszttől elemelkedő kar mozdulatába, hogy az ember Jézus legszívesebben leszállna onnét, nem fentről tekintene ránk. Szinte könyörög, hogy szeressük. Hogy szeressünk.

A főpásztor már bevezető szavaival a legfontosabbra hívja fel a figyelmet: hogy a mai napon, amelyet itt, Győrben Szeretetnapnak neveznek, a szokásosnál is nagyobb figyelemmel-szeretettel forduljunk egymáshoz, Isten szeretete miatti hálánk ugyanis legjobban embertársaink iránti szeretetünk által mutatkozhat meg.

Böjte Csaba OFM először a Szentháromságról, azaz arról beszél, hogy maga az Isten is szeretetáradás, szeretetközösség, akihez az életünk tart. Ma mégis mintha a szeretet analfabétái lennénk, idézi Bagdy Emőkét. Aztán elmond egy esetet, amikor a feleség és a férj közötti békétlenség az ő közreműködésével, „receptje alapján” állt helyre. A bocsánatért esedező férjnek Böjte Csaba atya javaslata alapján mindennap egy szál rózsát kellett felesége ajtajára tűznie. Az asszony az első napokban összetaposta, egy hét múlva vízbe tette a virágot, tizennyolc nap múlva pedig Csaba atya társaságában pezsgőt bontottak a kibékülés örömére. Hinnünk kell a szeretet világformáló erejében.

Aztán egy váratlan idézet következik a prédikációban: egy fociedzőtől, aki szerint azért nem jó a magyar csapat, mert a fiúk csak addig futnak, amíg jólesik. Pedig addig kellene, amíg egyszer csak nagyon fáj. Ugyanígy: ha csak addig szeretjük egymást, amíg jólesik, még nem szeretünk eléggé. Úgy szeress, hogy már fájjon! Átdöfött szívvel, fájdalmakban vergődve is szeressünk, mint Jézus tette. És úgy, hogy a szeretetünkről ne csak tudjanak a körülöttünk élők, hanem érezzék is: adjuk gyakran félreérthetetlen jeleit!

A szentmise végén mindenkit a Dunakapu térre invitált Veres András püspök atya. „Idén a Dunakapu téren rendezzük meg a Szeretetnapot, s nem a Püspökvár udvarában. Arra gondoltunk, hogy azokat is vendégül láthatjuk így, akik nem célzottan a Szeretetnapra jönnek: a városban sétálókat és a turistákat is. Mindannyian együtt lehetünk a türelmes, figyelmes szeretet jegyében, együtt szórakozhatunk, étkezhetünk. Töltsük együtt ezt a mai napot, ahol Böjte Csaba atya gyermekeit támogathatjuk. Isten tegyen mindenkit adakozóvá és bőkezűvé, s bízom benne, így az öröm sokszorosára növekszik majd a szívünkben. Isten hozott és tartson itt mindenkit a Dunakapu téren!” – fogalmazott a főpásztor.

„Napja majdnem mindenkinek van: a pékeknek, katonáknak és még sorolhatnám – vette át a szót Böjte Csaba atya. – Milyen jó, hogy Győrben felfedezték, hogy a szeretet napját is meg lehet ünnepelni. Egy nap, amikor szeretetet adunk és elfogadunk. Azt hiszem, a világunk szeretettel tud újjászületni. Mert már nagyjából minden megvan ebben a »nagy fazékban« itt, a Földön: van élelem, van ruha, van tanszer, van autó, sok minden van. De talán szeretetből van a legkevesebb. Ezen a napon azt szeretnénk, hogy szeretet áradjon köztünk. Hogy megmutassa: tényleg érdemes élni. Hogy az ember az embernek ne a poklot jelentse, ahogy Nietzsche mondta, hanem a mennyországot, ahogy Jézus Krisztus hangsúlyozta. Adja az Isten, hogy így legyen, hogy szeretni tudjunk, s hogy el tudjuk fogadni egymás szeretetét.”

Ezt követően a FaceTeam Akrobatikus Sportszínház győri akadémiájának kosárlabda-bemutatóján ámuldozunk. A labdazsonglőröket lelkes tömeg veszi körül. A Szabóky Adolf Szakiskola növendékeinek műsorára mintha kevesebben figyelnének – részben azért is van így, mert a kosarazás közben folytatódik. Pedig talán éppen ez a produkció az, ami még az átlagosnál is nagyobb figyelmet érdemelne. Speciális nevelési igényű gyerekek ugyanis a fellépők, akik kivételes tehetségüket, rátermettségüket bizonyítják. Először Vígh Szabina mond verset egy kicsit rendetlen kislány nevében, akinek nehezen megy a reggeli készülődés, mert semmit sem talál. Aztán Horváth Máté elképesztően mulatságos, ízes mesemondása következik a három dióról – és három fiúról, akik elindulnak szerencsét próbálni. A legkisebb arany és három dió közül választhat, amikor letelik a szolgálata, és ő a diókat választja, mert a munkaadója hozzáteszi: jó szívvel csak azokat tudja adni. A testvérei kinevetik és ostobának tartják a döntése miatt, ám a diókból juh- és marhanyájak, sőt egy világszép lány kerekedik elő. A fivérek ettől rettentő irigyek lesznek, ezért elindulnak, hogy ők is csodadiókat szerezzenek, de sem a legkisebb fiú munkaadóját nem találják meg, sem őket nem találja meg többé soha senki: nyomtalanul eltűnnek.

A kissé baljós mesevéget táncbemutató követi. Ez is nagyon kedves. Sokféle táncból kapunk ízelítőt, mintha a tánc népszerűsítése lenne a cél. És mivel semmi különleges mozdulatot nem látunk, még az is megfordul a fejemben, milyen jó lenne ott lenni csapattal a színpadon, biztosan menne nekem is. Ennél meggyőzőbb, megszólítóbb nem lehet egy produkció. 

A két következő fellépő Benni és Louis – gitároznak, énekelnek: profik. Ez egy nagyon jó iskola lehet, gondolom, és elhatározom, hogy megkeresem az igazgatónőt.

De előtte még bemegyek a Győri Egyházmegyei Karitász sátrába, és a pultjaiknál is megfordulok. Ők itt ma a legtöbb gyereket vonzó és nem utolsósorban a tűző nap elől menedéket adó szereplői a Szeretetnapnak. Virágos képkeretet, gombokból kulcstartót készítő, hintalovazó, csúszdázó gyerekeket látok, majd a Karitász kilenc megváltozott képességű győri munkatársa által készített hűtőmágneseket, gyertyákat nézem meg a pultnál. Aztán átvágok a téren, és majdnem elcsábulok a miseborkóstoló standhoz, de a nagy melegre való tekintettel a málnaszörpöt választom a karitászsátornál. A vásárlással a dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyermekeket, fiatalokat támogatjuk. 

Sikerül megtalálnom Finszterné Magyari Erzsébet igazgatónőt és helyettesét, Pozsgai Péter Pálnét, a Szabóky Adolf Szakiskola vezetőit. Engem elkápráztattak a tanítványaik, ezért szeretném, ha minél többen megismernék őket. Névadójuk piarista szerzetes volt, aki sokat tett a magyar iparosokért. Ösztöndíjat is elneveztek róla, amellyel hiányszakmák művelőit segítik.

Az iskolának 187 tanulója van, mind sajátos nevelési igényűek. Tizenkét szakmára képezik őket, például virágkötőnek, élelmiszer- és vegyi áru-eladónak, fogyóelektródás védőgázas hegesztőnek, kárpitosnak, lakástextil-készítőnek, kőművesnek, festő-mázoló-tapétázónak, konyhai kisegítőnek, tisztítástechnológiai szakmunkásnak. Kis létszámú, 12 vagy 15–16 fős osztályokban tanítanak, és az egy évvel megemelt képzési idő is fontos jellemzőjük. A legfontosabb az, hogy sikerélményekhez segítsék hozzá a tanulóikat – mondja Erzsébet –, és az is fontos elvük, hogy mindenkit egyéni képességeihez mérten értékelnek. Tehát ha például valakinek nem megy az osztás, de jó terület- vagy térfogatszámításban, náluk lehet hármas-négyes: minden igyekezetet sokra értékelnek. A titok: sokféleképpen kell motiválni a gyerekeket. Például sporttal. Elhivatott testnevelő tanáruknak, Szünstein Mónikának köszönhetően tagjai a speciális olimpiai szövetségnek, egészen magas szinten sportolnak. Fociban és úszásban kivételesen jók, sportolóikat nemrég Ferenc pápa is fogadta.

A Vaskakas Bábszínház Bob és Bobek című előadása sok kicsit és nagyot megnevettetett a Győri Egyházmegyei Karitász sátrában. A Szeretetnapot a Győri Audi ETO KC is támogatta. A kézilabda-egyesület jóvoltából egy játékosok által aláírt mezre lehetett licitálni. A jótékonysági árverés Bogisich Ferenc, a QP Zrt. vezérigazgatója, Győr díszpolgára 100.000 forintos ajánlatával ért véget. 

Időközben Vastag Csaba is megérkezett a Szeretetnap színpadjára, a közönség nagy örömére. Sokakat mosolyra késztetett, amikor az énekest Veres András püspök atya miseborral kínálta a koncert közepén. Vastag Csabától a Friends Big Band vette át a színpadot. A zenés programokat követően a Nagyszalontáról érkezett fiataloké volt a főszerep. Előadásukban hallhatta a közönség Petőfi Sándor szerelmi költészetének gyöngyszemeit . Az est Böjte Csaba atya elmélkedésével és a sérült fiatalokból álló Nemadomfel Együttes koncertjével zárult. 

Kiss Péter/Magyar Kurír; Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Fotó: Ács Tamás