„Meg nem hajló szálfa” – In memoriam Simon József

2018. február 18. (vasárnap) 8:00

Simon József pápóci prépost, székesegyházi kanonok, nyugalmazott teológiai tanár életének 94., papságának 69. évében február 7-én, hosszan tartó betegeskedés után, a szentségekkel megerősítve elhunyt. A sokak által Simon apát úrként ismert lelkipásztorra Bognár István városplébános, püspöki irodaigazgató emlékezik. 

„Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi” – olvassuk Lukács evangéliumában (23,50). Ez a rövid mondat csodálatos módon összefoglalja nemcsak Arimateai, hanem Simon József jellemét is. Az elmúlt év novemberében megjelent Hitvallás újság címlapján egy érdekes fénykép látható. Székesegyházunk északi oldalbejáratától a szentély apszisának irányába botoz egy öreg kanonok, Simon József apát úr.  Ma már nem csupán szimbolikus az a halottak napjának havában készült címlap. A sötét háttérből Apát úr éppen kiér a világosságra, a fényre, az örök létre: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Hogy mit is üzen nekünk ez az életút a világ világossága, Jézus Krisztus felé, nézzük meg három gondolaton keresztül! 

Először is tekintsük az embert. Már első pillantásra feltűnik, régi fotókat lapozgatva, hogy ez az ember „fejjel magasb mindenkinél”. Szent László királyunkat szoktuk így jellemezni, s ez a meghatározás nem csak Apát úr külső megjelenésére utal. S talán még jobban kifejezi Simon József életét, hitét, erkölcsi tartását az az éneksor, amit Boldog Apor Vilmos püspök vértanúról vallunk: „meg nem hajló szálfa”. Biztos, hogy Apát úr hosszú életéből szinte mindannyiunknak eszébe jut egy-egy olyan jelenet, amikor ő emberségből, példaadásból már itt a földön jól vizsgázott. Bencés diákként a II. világháború alatt, majd magyaróvári káplánként az ’56-os forradalomban, a sortűz idején segített, mentett sokakat. Aki mert egy kicsit közelebb férkőzni hozzá, az meglepve tapasztalta, milyen gyorsan lehullott az a látszólag oly nagy szigort tükröző álarc, s lett sokkal inkább az irgalmas Jézus arcát visszatükröző, jóságos Apát úr tekintetévé. 

S már el is érkeztünk a második ponthoz: most tekintsünk Simon József, a krisztusi ember tekintetébe! Szinte látom kemény, felemelt mutatóujját, hallom a patrisztika professzorának szavát: „Vigyázz, mert az ember – ahogy Tertullianus mondja – naturaliter christiana, már természeténél fogva keresztény!” Jézus Krisztus képmása kell, hogy megjelenjen rajtunk. S ez a Krisztus-arc lett egyre áttetszőbbé Apát úron is. Sokan, akik fiatal korában kicsit keménynek, szigorúnak tartották, akitől bizony tartani, félni kell, mondták el, mennyire megszelídült, kisimult, nemcsak az arca, hanem egész lénye idős korára. Talán itt, ennél a pontnál említhetem azt a már ugyancsak a túlsó partra jutott öreg höveji nénit, akivel több mint negyed évszázada beszélgettem. Ez a jó asszony felidézte a számára mindig fiatalnak maradt Simon plébánost, aki olyan jól érezte magát köztük, egyszerű emberek között. Méheket vásárolt, s a kaptárakkal való foglalatoskodás közben sem feledkezett meg a patrisztikáról. A kaptárt tartó Ambrusról és a mézajkú doktorról, Bernátról beszélt a hozzá betérőknek. 

Ebben a faluban a szalmakaptárak mellett Apát úr bizony rózsafüzéreket is készített. S mint krisztusi ember, ezen a régi, jól bevált, mindenki által könnyen elsajátítható imamódon, a szentolvasó imádságán keresztül, per Mariam ad Jesum, Márián át vezette el az embereket Jézushoz. 

Végül szólnom kell Simon Józsefről, a papról. Embersége, krisztusi, azaz keresztény mivolta épp papságában, lelkipásztori szolgálatában mutatkozott meg leginkább: a fertőszentmiklósi, a magyaróvári, a kapuvári káplánhelyeinek, valamint Hövej, Beled, Koroncó, Csepreg és a győri Szent Kamillus Plébánia híveinek, s nem utolsó sorban a káptalandombi, a székesegyházi híveknek, s annak a sok-sok paptestvérnek a jelenléte is bizonyítja ezt, akiket Apát úr tanított, nevelt, s vezetett Isten útján.  

A legkisebb faluban épp olyan odaadással dolgozott, mint a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet katedráján. Mindig büszkén emlegette, hogy őt még a nagy vértanú püspök, Boldog Apor Vilmos vette fel, s küldte Budapestre tanulni. 

Az Apor Vilmos Imaszövetség alapításának első évfordulóján, amelyhez 2017. február 2. napja óta több ezernyi hívő ember csatlakozott, hogy együtt imádkozzanak az Egyházmegye papságával új papi hivatásokért, köszönjük meg, hogy ilyen példát állított elénk hosszú éveken át.  

Köszönjük meg emberségét, kereszténységét, papságát, s imádkozzunk, hogy mi is hozzá hasonlóan, oly töretlen hűséggel Isten és az Egyház iránt, rendíthetetlen bizalommal munkálkodjunk magunk és mások krisztusi emberségén, ahogy azt ő tette. Sík Sándor Ember maradj! című szép versével búcsúzom az örök élet reményében Apát úrtól és bátorítok egyben mindenkit az embernek maradásra: 

„Mikor kapod 

Végső napod, 

Nincs tudni agy. 

    Fontos csak egy: ember maradj!


Mígnem kinő 

Belőled ő, 

Ki egy veled, 

    Aki embernél emberebb.”

Ámen. 

Fotó: Nagy Károly Zsolt