Szent Ágota emléknapján találkoztak a Győri Egyházmegye lelkipásztorai

2018. február 6. (kedd) 8:00

Február 5-én, Szent Ágota szűz és vértanú, a mell- és méhrákban szenvedő asszonyok védőszentjének emléknapján rekollekciót tartott a Győri Egyházmegye papsága Veres András megyéspüspök vezetésével a Győri Hittudományi Főiskolán.

A találkozó keretében a főpásztor szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-székesegyházban a részt vevő lelkipásztorok koncelebrálásával. Az ünnepen szentbeszédet mondott Reisner Ferenc hegykői plébános.

Reisner Ferenc kiemelte, arra kaptunk feladatot, hogy lelkünkben templomot építsünk Isten számára. Egy olyan helyet, ahol Isten legfőbb törvénye, a szeretet parancsa határoz meg mindent. Így lesz jelen az életünkben Isten, aki szabadulást hoz számunkra. Ha az ókereszténységre visszatekintünk,  számos vértanút, hitvallót találunk, akik Ágotához hasonlóan minden világi hívság, csábítás, fenyegetés és megpróbáltatás ellenére képesek voltak kiállni Krisztus ügyéért. Ágota szépségét meggyalázták, elvették méltóságát, a szenvedések hosszú sorát kellett átélnie, de a benne élő Jegyest, Jézus Krisztust nem tudták elragadni tőle. „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is a pokolba taszíthatja.” – idézte Máté evangéliumát (Mt 10,28) a hegykői plébános. A világ gyógyulásra vár. Vajon tudunk-e Jézus példájára gyógyírt adni embertársainknak? Ha Jézus valóban jelen van az életünkben, akkor képesek vagyunk arra is, hogy embertársainkhoz elvigyük őt. Jelenléte által gyógyulás és múlhatatlan öröm támad a lelkekben. 

Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Fotó: Kálmán Imre, Győri Egyházmegye Sajtóirodája 

Szent Ágota emléknapján találkoztak a Győri Egyházmegye lelkipásztorai

Szent Ágota emléknapján találkoztak a Győri Egyházmegye lelkipásztorai

Szent Ágota emléknapján találkoztak a Győri Egyházmegye lelkipásztorai

Szent Ágota emléknapján találkoztak a Győri Egyházmegye lelkipásztorai