Általa a szeretet visszavonhatatlanul belépett a világba

2017. december 25. (hétfő) 12:00

Kategória: Győri Nagyboldogasszony-székesegyház (Belvárosi plébánia)

Az Istengyermek születésével új korszak kezdődött az emberiség nagy családjának életében. Ő minden ember életében otthont akar venni, mert minden ember megváltására jött a világba. Isten Fia emberré lett, közénk jött, magára vette a mi teremtménysorsunkat – hangsúlyozta Veres András megyéspüspök december 25-én, az Úr Jézus születésének ünnepén elmondott szentbeszédében a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az ünnepi szentmisén a győri főpásztorral koncelebrált Németh László általános püspöki helynök, Bognár István városplébános, püspöki irodaigazgató, valamint Schmatovich János, a győri Német Ispita-templom igazgatója.

Veres András püspök ünnepi prédikációját teljes terjedelmében közöljük: 

Krisztusban kedves Ünneplő Testvérek!

Amikor gyermek születik egy családba, ott minden megváltozik. Minden figyelem feléje fordul, a család minden szeretete reá összpontosul. Különösen, ha az első gyermek születéséről van szó, akkor kezdetben mindenki suttogva beszél és lábujjhegyen jár a házban. Ugyan nagyon hamar a fáradtság jelei is megmutatkoznak a család tagjain, mert egy időre felcserélődik a nappal és az éjszaka, de mégis örülnek az új családtagnak. Az újonnan érkezett emberpalánta egy-egy éjszaka a vigasztalhatatlan sírásával talán még a szomszédoknál is ébresztőt fúj. De senki nem panaszkodik, mert mindenkit eltölt a felülmúlhatatlan öröm: gyermek született a világra. Ezek csak átmeneti jelenségek, amelyek hamarosan rendeződnek és a korábban megszokott dolgok visszaállnak a régi kerékvágásukba.

Az igazi nagy változások az újszülött gyermek szüleiben mennek végbe. Ettől fogva ugyanis vége az aggodalommentes életnek. Ezután már állandóan a gyermek rezdüléseire figyelnek, s a legkisebb változást is örömmel vagy éppen aggódva konstatálják. Látható ez a változás az anya kicsit ugyan kialvatlan arcán, de mégis örömteli mosolyán át is, hogy életében egy egészen új korszak kezdődött: anya lett. Nincs nálánál boldogabb nő a világon, az ő gyermekénél nincs szebb, aranyosabb gyermek e széles földtekén. A költő nagy intuícióval írja le ezt az érzést: „Amikor születtem, nem jeleztek nagyot / Messiás-mutató különös csillagok, / csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. / A többiek láttak egy síró porontyot, /de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, /mintha babusgatná a napkorongot” (Mécs László).  

De ugyanígy az apa is, aki ugyan ugyanúgy kialvatlan szemekkel, de annál büszkébb tekintettel tudatja a környezetével, hogy ő már nem az, aki volt korábban, mert felelős családapává lett. A reájuk köszöntött anyaság és apaság által most már másképpen látják önmagukat, a másikat, a munkához, a jelenhez és a jövőhöz való viszonyukat. Már nem közömbös sem a jelen, még kevésbé a jövő, nem is annyira önmaguk, mint inkább a gyermekük miatt. Kiléptek az én, az én és te bűvköréből, amióta ő van, már csak mi vagyunkNem kétséges, ahol gyermekkacaj hangzik, ott más a felnőtt emberek gondolkodása, egymáshoz való viszonya is.

Kedves Testvérek! Az Istengyermek születésével új korszak kezdődött az emberiség nagy családjának életében is. Ő minden ember életében otthont akar venni, mert minden ember megváltására jött a világba. Isten Fia emberré lett, közénk jött, magára vette a mi teremtménysorsunkat. Az jött közénk, akiben „benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget” – hallottuk imént a Zsidókhoz írt levélből (1,3).

Az ő érkezése óta másképpen ismerjük Istent. Ő úgy mutatta be számunkra, mint szerető, irgalmas atyát. De nemcsak az Atyáról tanított minket, hanem a világról, az emberről, ezek egymáshoz és Istenhez való viszonyáról, a szeretetről, a megbocsátásról, a barátságról, a házasságról, a családról, a földi és az örök életről, és sok minden másról. Azóta mindenről más a tudásunk és más a hozzájuk való viszonyunk. Ő teljesen átformálta a gondolkodásunkat és az érzésvilágunkat. Egy gyökeresen átalakult, új látásmódot ajándékozott nekünk.

Még ez sem volt elég! Tanításán túl cselekedeteivel, kereszthalálával és feltámadásával, egy új létmódot ajándékozott nekünk. Helyreállította a bűnnel megrontott emberi természetet, és immár Isten megváltott gyermekei lettünk, az örök boldogság várományosai. Szabadok lettünk a bűntől és a gonosz fogságától. Másképpen látjuk már a bűnt és a bűnöst.

Ő mindezt az ember iránti végtelen szeretetből tette, s minket is a szeretet országának építésére hívott. Általa a szeretet visszavonhatatlanul belépett a világba, ami mindent átalakít kívülről és belülről egyaránt. Jézus feltámadásában bizonyosságot kaptunk arról, hogy örök életre születtünk, örök élet vár ránk. Ez teljesen átrajzolja jelen életünket és új távlatokat nyit a jövő felé.

Kedves Ünneplő Testvéreim! Mégsem lehetünk maradéktalanul boldogok, mert nem minden embertársunk, esetleg még szeretteink sem élnek e megváltozott, új, jézusi életrend szerint. Ennek okáról tanít bennünket a ma felolvasott evangélium: „Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,9-11). Nem feltétlenül az elutasítás miatt, hanem azért, mert sokan élnek köztünk olyanok, akik még nem hallottak Jézusról, vagy ha hallottak is, legtöbbször ellenségesen vagy előítéletesen. De még a magukat vallásosnak tartó embertársaink között is vannak többen, akik még nem találkoztak személyesen Istennel. Akik még nem ismerték meg Isten minden emberi elképzelést meghaladó szeretetét. Enélkül pedig nehezen képzelhető el egy teljesen Istennek adott élet. Ők azok, akik a maguk módján vallásosak, ezért még nem köteleződtek el igazán a jézusi életre.

Olyanok is akadnak bőven, akiknek le kellene vetni azt a korábbi években, az intézményes ateizmus és materializmus idején felvett intellektuális gőgöt, amely azzal érvelt, hogy a hit és a természettudomány ellentmond egymásnak, következésképpen a hit tudománytalan, a tanulatlan ember magatartása. Ezt egy természettudós akkor sem gondolhatta komolyan, miként ma sem. Talán elég Max Planck, a Nobel-díjas fizikus kijelentésére utalnunk: „Mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet kíván. A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusnak pedig Isten van minden megfontolás végén… Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban.”      

Testvérek! Tudjunk és akarjunk örülni az Istengyermek születésének! Válaszoljuk meg őszintén a dalköltő kérdését: „Ha pásztor lennél vagy bölcs, kétezer évvel ezelőtt élnél, vajon mit tennél, mondd csak mit tennél, a jászolhoz ugye eljönnél?” Aztán pedig engedjünk a szíves invitálásának: „Gyere el a jászolhoz még ma éjjel! Találkoznod kell Isten szeme fényével. Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja a világot!” Ámen!

Győri Egyházmegye Sajtóirodája