Egymillió csillag a szegényekért – Idén Győrben indították útjára a Katolikus Karitász országos adventi programját

2017. december 7. (csütörtök) 8:00

A győri Széchenyi téren került sor a Katolikus Karitász idei Tárjátok ki szíveteket! programsorozatának kiemelt eseményére, az Egymillió csillag a szegényekért akció országos megnyitójára december 3-án, advent első vasárnapján. Az eseményt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója nyitotta meg.

Veres András püspök megnyitójában azok felé irányította a hallgatóság figyelmét, akik talán maguk előtt is szégyellik, hogy szükséget szenvednek. A Karitász feladata, hogy elérje ezeket a „szemérmes szegényeket”. Kiemelte, a segítő szolgálat lényege a személyes kapcsolat, és buzdította a jelenlévőket, gyújtsanak egy gyertyát a szegényekért.

Écsy Gábor röviden felidézte az Egymillió csillag a szegényekért akció történetét, amely 1998-ban Franciaországból indult, s ma már 15 ország vesz részt benne évről évre. Hazánk hét évvel ezelőtt csatlakozott a programhoz, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy vannak nálunk sokkal szegényebb emberek, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak. A budapesti Magyar Szentek Plébánia plébánosa kiemelte: figyeljünk rájuk, segítsünk rajtuk. Az idei országos akcióban a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vesz részt, így a következő hetekben az ország több mint 130 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek.

A Széchenyi téren rövid műsorral, közös gyertyagyújtással és adománygyűjtéssel indította útjára a Katolikus Karitász az országos akciót: a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének tagja vidám táncos műsorral, a Liszt Ferenc Zeneiskola gyermekkórusa adventi énekekkel lépett fel a színpadon.

Az adományozásra szánt 2500 darab mécsest a Győri Egyházmegyei Karitász megváltozott munkaképességű foglalkoztatottjai készítették. Az ünnepi műsor végén volt lehetőség az adományozásra, melyet egy-egy adventi mécsessel és egy 2018-as Karitász-naptárral köszöntek meg a szervezők.

Földvári Gabriella (Győr Plusz)/ Győri Egyházmegyei Karitász
Fotó: Marcali Gábor/Győri Egyházmegyei Karitász

Egymillió csillag lobbant fel Győrben

Egymillió csillag lobbant fel Győrben

Egymillió csillag lobbant fel Győrben

Egymillió csillag lobbant fel Győrben

Egymillió csillag lobbant fel Győrben