Bemutatkozott a magyaróvári egyházközség karitászcsoportja

2017. november 21. (kedd) 9:00

2017 őszén alakult meg a mosonmagyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia karitászcsoportja, amelynek tagjai november 16-án egy sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be. 

A média és a helyi szociális szféra képviselőit elsőként Bodó Zoltán plébános köszöntötte. Az egyházközség lelkipásztora kiemelte, hogy a szeretetszolgálat hagyománya visszanyúlik az apostoli időkre. A Magyar Katolikus Egyház 1931-ben alapította meg hivatalos segélyszervezetét, amely összefogta és szervezte az Egyház karitatív tevékenységét 1948-ig, amikor a szocialista államhatalom megszüntette. A Katolikus Karitászt a rendszerváltást követően, huszonhat éve újjászervezték, a szervezet azóta is aktívan segíti a rászorulókat hazai és nemzetközi szinten egyaránt – emlékeztette a résztvevőket Bodó Zoltán.

Kránitz Péter, a magyaróvári csoport vezetője elmondta: közösségük csatlakozik a Katolikus Karitász országos programjaihoz, ugyanakkor figyelembe veszik a helyi igényeket és lehetőségeket. Fontos, hogy a helyi szociális szervezetekkel, alapítványokkal, civil szervezetekkel is együtt tudjanak működni. Az adventi időszakban tartósélelmiszer-gyűjtéssel kívánják segíteni a rászorulókat, valamint december 16-án és 17-én forralt borral és süteménnyel várják a helyieket a templom előtt. 

A magyaróvári egyházközség karitászcsoportjának operatív magját Kránitz Péter elnök mellett Szerencsi Gábor vezeti, Csapóné Obendorfer Erika a gazdasági ügyekért felelős, Horváth Gábor a szervezet kommunikációs munkatársa, Schmidt Róbertné Magdolna a rászorulókkal való kapcsolattartásban segít, Mandl Józsefné Erzsébet a programok szervezésében és megvalósításában vesz részt, Molnár Zsuzsanna pedig az adminisztrációs feladatokat végzi. A magyaróvári egyházközség karitászcsoportja várja az önkéntesek jelentkezését. 

Forrás és fotó: Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd Plébánia, Mosonmagyaróvár

Bemutatkozott a magyaróvári egyházközség karitászcsoportja

Bemutatkozott a magyaróvári egyházközség karitászcsoportja

Bemutatkozott a magyaróvári egyházközség karitászcsoportja

Bemutatkozott a magyaróvári egyházközség karitászcsoportja

Bemutatkozott a magyaróvári egyházközség karitászcsoportja