Mindnyájan lehetünk szentek – Veres András püspökkel ünnepelt a soproni Szent Imre-plébánia közössége

2017. november 14. (kedd) 8:00

Veres András győri megyéspüspök november 5-én szentmisét mutatott be a soproni Szent Imre-templomban, a templom búcsúja és felszentelésének huszadik évfordulója alkalmából. A szentmisén koncelebrált Kálmán Imre plébános. A főpásztor a szentmise végén megáldotta azt az emléktáblát, amellyel az egyházközség kifejezi tiszteletét Pápai Lajos nyugalmazott püspök és Turner Lajos templomépítő plébános iránt. A szentmisén zenei szolgálatot végzett a plébánia Gaudium kórusa Árendás György karnagy vezetésével.

A szentek ugyanolyan emberek, mint mi, egy szempontból mégis kiválóbbak nálunk: hogy eljutottak az életszentségre – kezdte szentbeszédét Veres András, majd hozzátette: ez persze nem zárja ki azt, hogy mi ne juthatnánk el az életszentségre, hiszen Isten minden embert meghívott a vele való közösségre. 

A győri megyéspüspök egy diákkori történetét is megosztotta a jelenlévőkkel: „Elsős gimnazistaként a hittanórák egyikén a hitoktatónk szentekről szóló tanítását hallgattam az osztálytársaimmal. A tanórát követően a hitoktató megkérdezte tőlem: ugye én is szeretnék szent lenni? Persze azt válaszoltam: »Isten ments!« Csak utólag értettem meg, hogy olyan módon beszélt nekünk a szentekről és az életszentségükről, aminek a megvalósítása számomra elképzelhetetlennek tűnt. Pedig ez a valóság: mindnyájan lehetünk szentek!” – hangsúlyozta Veres András. Isten mindannyiunk lelkébe beleoltotta a jóság, a szeretet utáni vágyat: amikor arra törekszünk, hogy jók legyünk, hogy szeressünk, akkor valójában az életszentségre törekszünk. Egyedül csak Isten szent és tökéletes, de mindnyájan részesülhetünk az ő életszentségéből, az ő életéből, ha azon az úton járunk, amit az Úr kijelöl számunkra. 

A II. Vatikáni Zsinat atyái külön felhívták a figyelmet arra, hogy Krisztusban mindnyájan szent életre kaptunk meghívást. Arra kell törekednünk az életünk során, hogy a Krisztussal való közösségünk szent életté váljon. Isten szentel meg bennünket, nem a saját erőnkből leszünk képesek a rossz legyőzésére.  A keresztségben Isten gyermekei lettünk, és életünk folyamán minden gyengeségünk, bűnünk ellenére – még ha vissza is esünk ugyanazokba a vétkekbe – törekszünk arra, hogy bűntelenül éljünk, hogy szeressünk. Igyekezetünkben átjár bennünket Isten kegyelme. Így válunk egyre inkább szentekké, és remélhetjük, hogy mi is eljuthatunk a szentek közösségébe, Isten országába. Egy kortárs lelki író úgy fogalmazott, hogy a szentek azok a testvéreink, akik nemcsak a bűnt, hanem az átlagkereszténységet, a középszerűséget is legyőzték magukban. Ne hasonlítgassuk önmagunkat másokhoz, inkább figyeljünk a szívünkre, ahol Isten szavát hallhatjuk! – kérte a főpásztor, aki arra is kitért, hogy meg kell küzdenünk a világ által kínált, látszólag csábító életeszménnyel azért, hogy Krisztus tanítása szerint élhessünk. 

Nem csak abban mutatkozik meg az életszentségre való törekvésünk, ha a bűnbánati időben, advent és nagyböjt idején lemondunk egy általunk szeretett étel fogyasztásáról, vagy korábban felkelünk, hogy el tudjunk menni rorátéra. Természetesen az ünnepre való felkészülésben ezekre az elhatározásokra is szükség van. Azonban a mindennapokban is igyekeznünk kell jók lenni és feltétel nélkül szeretni. Az nincs eredmény nélkül, ha naponta elhatározom: szeretni fogok, jó és megbocsátó leszek, a bántásra nem válaszolok bántással. Ezek olyan elhatározások, amelyek hosszú távon hozzák meg gyümölcsüket. 

Életünkben a jóságra, a szeretetre, az életszentségre való törekvés csak úgy valósulhat meg, ha minden körülmények között, jóban és rosszban egyaránt keressük Isten szándékát. Ebben Szent Imre, aki szenvedélyesen kutatta Isten akaratát, rendkívül szép példát mutat nekünk. Életrajzírója feljegyzi róla, hogy egy éjszakán a veszprémi Szent György-kápolnában azt kérdezte Istentől: mi lenne számára a legnagyobb ajándék tőle? Számunkra is ez legyen a legfontosabb kérdés: életünket hogyan tudnánk egyre inkább Isten szolgálatába állítani? Aki igazán szeret, az kész az áldozathozatalra is, áldozathozatala által pedig gazdagodni fog. Ha igazán szeretek valakit, akkor él bennem a vágy, hogy még több áldozatot hozzak érte. Ebben áll az életszentség, ebben áll a szeretet, a jóság. 

Szent Imréhez hasonlóan fel kell ismernünk: nem lehet fontosabb célunk, mint hogy Isten hívó hangjára készséggel válaszoljunk. Szent Imre életpéldája bizonyítja, hogy csak a krisztusi úton érdemes járni, amelyen haladva boldogságot, békét és szeretetet tapasztalhatunk meg – zárta elmélkedését Veres András.  

Győri Egyházmegye Sajtóirodája/Szent Imre-plébánia, Sopron
Fotó: Kriston Pál