„A te arcodat keresem, Uram!” – Örök nyugalomra helyezték Hrotkó Géza atyát

2017. szeptember 26. (kedd) 8:00

Szeptember 25-én a győri Kármelhegyi Boldogasszony-templomban 11 órai kezdettel bemutatott szentmisét követően helyezték örök nyugalomra a Nagyboldogasszony-székesegyház kanonoki kriptájában Hrotkó Géza pápai prelátust, székesegyházi kanonokot, aki életének 85., papságának 60. évében szeptember 15-én, az Úr kegyelméből, a betegek kenetével megerősítve, a mennyei hazába költözött.

Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök szentbeszédében kiemelte: Hrotkó Géza atya a 20. század számos szörnyűségét megtapasztalhatta – családjával együtt kitelepítették szülőfalujából, a mátyusföldi Taksonyból, majd fiatal papként bebörtönözték – ő mégis rendületlen derűvel tudott élni és másokat segíteni.

Rédly Elemér pápai prelátus, a Győri Egyházmegyei Papi Otthon spirituálisa, valamint Bognár István győri városplébános, püspöki irodaigazgató nekrológot írt Hrotkó Géza atya emlékére. Mindkét írást teljes terjedelmében közöljük:


Géza atya hazaköltözött

2017. szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén Hrotkó Géza pápai prelátus, székesegyházi olvasókanonokot Urunk hazahívta a boldog örökkévalóságba.

Géza barátommal 1947-ben ismerkedtünk meg Pannonhalmán, ahol osztálytársak lettünk. Amikor 1950-ben a bencéseknek visszaadták a pannonhalmi gimnáziumot, akkor ismét nemcsak egy osztályba jártunk, hanem együtt készültünk arra, hogy mi is bencések leszünk. Gondviselő Atyánk azonban másként rendelkezett. Érettségi után a Győri Egyházmegyébe vettek fel minket 1953-ban. 1955-től ismét évfolyamtársak lettünk a budapesti Hittudományi Akadémián. 

Amikor 1959 márciusában feloszlatták a Központi Papnevelő Intézetet, Budapesten segédmunkásként helyezkedtünk el, és részt vettünk a kirúgott kispapok továbbtanulásának megszervezésében. Ezért tartóztattak le mindkettőnket, és ítéltek el 1961. június 29-én. Géza barátom három év börtönt kapott. Szeptember 8-án a Fő utcai vizsgálati fogságból átvittek minket a Kozma utcai gyűjtőfegyházba, hogy ott töltsük le büntetésünket. Ő a mosodában dolgozott, én pedig a mosoda tőszomszédságában lévő rabkonyhán. Őreink is tudták azt, hogy jó barátok vagyunk, és többször is alkalmat adtak arra, hogy egymással találkozzunk. Minden héten ő hozta nekünk a tiszta ruhát, én pedig vittem nekik a maradékot. 1963-ban amnesztiával szabadultunk.

Amikor a magyar állam tárgyalni kezdett a Vatikánnal, akkor kaphattunk először kápláni beosztást. Tizenkét évi káplánság után lett plébános Dadon, majd Rajkán. A rendszerváltás után Dr. Pápai Lajos püspök úr nevezte ki Győr-Belváros plébánosává és kanonokká. Felterjesztésére 1995-ben II. János Pál pápa pápai prelátussá nevezte ki.

1991-től kezdődően tanított a Győri Hittudományi Főiskolán. A Papnevelő Intézet rektora volt 1992-től 1995-ig, majd a hittanár szak igazgatója lett nyugdíjba vonulásáig. Nyugdíjas éveit 2011 decemberétől a Győri Egyházmegyei Papi Otthonban töltötte.

Most, Géza atya halálával hetvenéves barátságunknak lett átmenetileg vége, remélem, hogy majd újra találkozunk. Csodálatos jó barát volt, de amiért most a legjobban csodálom és tisztelem, az, hogy hosszas és fájdalmas betegsége idején egyetlen jajszót nem hallottam tőle, és ha rákérdeztünk, akkor sem panaszkodott soha. Betegsége súlyosabbra fordulása óta pedig tudatosan készült élete utolsó útjára. Mennyei Édesanyánk iránta való szeretetének jelét ismerte fel, amikor 1961. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján szállították át a vizsgálati fogságból a börtönbe, 1963-ban pedig március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén szabadult a börtönből. Most pedig szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén költözött az örök hazába.

Géza barátunk, imádkozzál értünk!

Rédly Elemér


„A te arcodat keresem, Uram!” (Zsolt 27,8) – In memoriam Hrotkó Géza

Szívemben nagy-nagy hálával szeretnék megemlékezni a köztiszteletben álló, sőt sokak által különös szeretettel övezett paptestvérről, aki szeptember közepén, a Fájdalmas Anya ünnepén távozott közülünk. Talán nem vagyok egyedül, amikor lelki szemeimmel máig elevenen látom a Don Camilló-s jelenetet: Géza atya reverendában száguld le a Káptalandomb kövein, mosolyogva, tülkölve kedvenc drótszamarán… 

Rektorom, később lelkivezetőm, a Székesegyház plébánosaként pedig elődöm is volt. Mindig tudott bátorítani, vigasztalni. „Kistestvérem, ne felejtsd: »Az Istent szeretőknek minden a javukra válik« (Róm 8,29)” – idézte gyakran. Vagy egy más alkalommal, a soproni templomépítő években sok feladat és gond közepette így szólt: „Bátorság, ne aggódj: az angyalok mindent írnak odafent.” Ezt a kedves mondatot egyébként még pár nappal a halála előtt is elismételte. 

Amikor elérkezett a transitus (az orvos már kitöltötte épp a szükséges papírokat, megállapítva az exitus beálltát), én Géza atya arcáról nem az elmúlást, hanem az átköltözést olvashattam le. Hirtelen eszembe jutott, hogyan is nevezték őt legkedvesebb barátai: Gesu! S ha ezt a szép elnevezést olaszul olvassuk, Jézus nevét kapjuk. Nem véletlenül: a jó Gesu atya valóban Jézus-arcúvá változott, ahogy már életében igyekezett egy másik, azaz alter Krisztus lenni a vele találkozóknak. 

Géza atya, köszönjük, hogy igaz ember, keresztény és pap voltál számunkra: viszontlátásra, odaát! 

Bognár István