A családtagok kölcsönös szeretete és tisztelete az öröm és a béke záloga – Veres András szentmisét mutatott be a szanyi búcsú alkalmából

2017. augusztus 3. (csütörtök) 15:00

Kategória: Főpásztorok

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke július 30-án a szanyi Szent Anna-kápolnánál mutatott be szabadtéri szentmisét Szent Anna és Szent Joachim ünnepe alkalmából, a hagyományos szanyi búcsú keretein belül. A szentmisén koncelebrált Ács Lajos szili plébános, Takács Péter szanyi plébános, valamint Mogyorósi Márk püspöki titkár és szertartó. 

Veres András a szentbeszéd elején  a Szűzanya hálaénekét, a Magnificatot idézte: „Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek”. Ez az állítás a Szűzanyára és a szüleire, Szent Annára és Szent Joachimra egyaránt érvényes. A nagyszülők emléke lassan, két-három generáció után feledésbe merül, Jézus nagyszüleire viszont kétezer év óta emlékeznek a hívő emberek. Szent Anna és Szent Joachim ünnepe alkalmat kínál arra, hogy saját nagyszüleinkre, a velük való kapcsolatunkra is gondoljunk. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke rámutatott arra, hogy a gyermekek sikereihez a nagyszülők ugyanúgy hozzájárulnak, mint a szülők, de ők gyakran szerényen meghúzódnak a háttérben, pedig nekik is jól esne a hála kifejezése. A főpásztor arra is kitért, hogy korunk szociális berendezkedése sajnos nem segíti több generáció együttélését, általában a munka- és a lakhatási lehetőségek jelentik a legfőbb akadályt. Ezért ezt a közösséget csak kevesen tudják vállalni. Pedig a gyermeknek nemcsak szülőkre, hanem nagyszülőkre is szüksége van – hangsúlyozta Veres András, majd hozzátette: az is gondot jelent, ha a nagyszülőknek kell átvenni a szülői feladatot, a gyermekek nevelését, de az még nagyobb baj, ha a nagyszülőket kizárják az unokák életéből. 

A győri főpásztor rávilágított a nagyszülők szerepének fontosságára a gyermekek vallásos nevelésében. Ennek kapcsán Czéhmester Erzsébet Nagymama köszöntése című versének sorait idézte: „Emlékszem: még mikor / Csöpp kezemet fogva / Először vezettél / Engem a templomba. / Aranyos kis ajtó / Oltár fölött csukva / Suttogva mondtad: / Ott van a Jézuska. / Nem is értettem még, / De tenéked hittem, / Így neveltél engem, / Ebben a szent hitben.” Össztársadalmi szinten a vallásos nevelés háttérbe szorult. A gyermekek különböző szakkörökre, különórákra járnak, de ezen elfoglaltságok mellett nem marad idő a szentségek vételére, az elsőáldozásra, a bérmálásra való felkészülésre. Egyes esetekben a vallásos nevelés azért hárul a nagyszülőkre, mert a kommunista rendszerben nem volt bátorságuk ahhoz, hogy a gyermekeiket vallásosan neveljék, és a gyermekeik – akik időközben szülők lettek – nem tudják továbbadni a hitéletet. Ezért a nagyszülők az unokák nevelésekor pótolhatják azt, amit gyermekeiknél elmulasztottak.

Miként Czéhmester Erzsébet is megfogalmazta versében, saját gyermekkori élményére visszaemlékezve: a gyermek sokszor nem érti, mert még képtelen felfogni a hit igazságait, de a nagyszülő szavára készséggel elfogadja azokat. Veres András kiemelte, hátránnyal indul az életben az, akinek nem adják át a hitet, hiszen a hit nem egy választható lehetőség, hit nélkül nem lehet élni. A hit egész életünket, gondolkodásunkat, érzésvilágunkat, cselekedeteinket meghatározza. A hitre való nevelés az egész család feladata, és nem csak az asszonyoké. Ezt követően megosztotta egy férfi történetét, aki édesapja hatására tért meg.  A történet főszereplője egy kis faluban nőtt fel, mélyen vallásos családban. Amikor elkerült egy közeli városba, akkor mindig talált valami kifogást, hogy miért ne menjen el vasárnap templomba. Aztán az egyetemi tanulmányok miatt Budapestre költözött. Ebben az időszakban már csak húsvétkor és karácsonykor vett részt szentmisén. Időközben családot alapított. Az édesanyja halálát követően egy este, amikor otthon járt, benyitott az édesapja szobájába, és meglátta őt könnyes szemekkel, térden állva imádkozni. Ez volt számára a megtérés pillanata. 

Veres András elmélkedésében a szülők és a gyermekek viszonyát értelmezte Sirák fia könyve nyomán: „Aki tiszteli apját, levezekli bűneit, s aki becsüli anyját, az kincset gyűjt magának.” (Sir 3,3-4) Ahogyan mi viszonyulunk szüleinkhez, gyermekeink úgy fognak viszonyulni hozzánk. Előfordul, hogy a gyermekek megvetik szüleiket, mert kevésbé tanultak, nem tudnak megfelelni annyira a kor kihívásainak, vagy nem látogatják idős, ápolásra szoruló szüleiket. Azonban nemcsak a gyermekeknek vannak kötelességei a szüleik irányában, hanem a szülőknek is gyermekeik felé. Sajnálatra méltó az a gyermek, aki nem nézhet fel a szüleire. A szülőknek ügyelniük kell arra, hogy ne hozzanak szégyent gyermekeikre. A családtagok kölcsönös szeretete, figyelme és tisztelete az Istennek tetsző élet, az öröm és a béke záloga – zárta prédikációját a főpásztor. 

Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Fotó: Tóth Imre