Püspöki áldás a Győri Egyházmegyei Karitászközpont felújított épületrészén

2017. május 15. (hétfő) 11:00

Kategória: Egyházmegyei Katolikus Karitasz

Dr. Veres András győri megyéspüspök áldotta meg május 12-én pénteken a Győri Egyházmegyei Karitász Apor Vilmos Házának felújított épületrészét, mely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, az Egyházi beruházások támogatása című operatív program keretében (EGYH-KCP 16-0513) valósult meg.

A 14 órakor kezdődő ünnepség elején Szabó György egyházmegyei karitászigazgató köszöntötte röviden az egybegyűlteket, majd egy rövid beszámoló és a hála kifejezése után felkérte püspök atyát, áldja meg az újonnan kialakított lelkiszobát, irodát, foglalkoztatótermet és parkolót. A közös imádság végeztével Szabó György röviden felidézte az épület felújítása előtti nehéz kezdeteket, majd egyenként, személyesen köszönte meg a munkát a felújításban résztvevőknek: Dávid Ferenc fővállalkozó-kivitelezőnek, Simon Beatrix tervezőnek, Sárközi Andor villanyszerelőnek, Király Péternek, az öttevényi önkéntes karitászcsoport vezetőjének, a bejárat előtti parkoló burkolatkészítőinek, a víz- és csatornaművek szerelőinek, Borsfai Lászlónak, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézet és Gyermekotthon igazgatójának, Bedekovics Gyulának, Fehér Kálmán kapuszerelőnek, Horváth Kálmánné önkéntesnek, valamint Tuczainé Régvári Mariettának, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász vezetőjének.

A pályázatot kiíró minisztérium nevében dr. Deák Imre, az Emmi Egyházi, Nemzetiségi és Civil társadalmi kapcsolatokért felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s a közismert mondást felidézve – ahol a szükség, ott a segítség – arról beszélt, a segítség magától bizony nem talál oda, ahol a szükség keletkezik. Hangsúlyozta, nagy szükség van ezért sokak önkéntes munkájára, mely hidat képez a szükség és a segítség között. Kijelentette, a Magyar Katolikus Karitász munkája épp ilyen híd, ezért örömmel támogatták a Győri Egyházmegyei Karitász központjának felújítását 1,1 millió forinttal. A kabinetfőnök gratulált az elvégzett munkához, és további szolgálatra biztatta a jelenlévőket.

Az ünnepség a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézet és Gyermekotthon lakóinak zenés-táncos műsorával zárult, majd a vendégeknek lehetőségük nyílt az épület bejárására.

Szöveg és fotó: Paksa Balázs