Gondviselés van, véletlenek nincsenek – Beszélgetés Katona Tibor kántor-karnaggyal

2017. május 6. (szombat) 12:00

Kategória: Győri Nagyboldogasszony-székesegyház (Belvárosi plébánia)

Katona Tibort, a győri Nagyboldogasszony-székesegyház kántor-karnagyát 2017. március 15-én a győri közgyűlés Pro Urbe díjjal tüntette ki. Az elismerés mellett pályája indulásáról, Győrbe érkezéséről, a székesegyházi Palestrina-kórus újjászervezésről, valamint a Szent László-év kapcsán a lovagkirályhoz való személyes kötődéséről beszélgettünk. Katona Tibor arra is kitért, hogy a Palestrina-kórus milyen programokkal készül a jubileumi évben. 

– Hogyan fogadta a Pro Urbe díjjal járó elismerést? 

– Amikor megtudtam, hogy Pro Urbe díjat fogok kapni, nagyon meglepődtem, és feltettem magamnak a kérdést, hogy miért, mit csináltam? Mások erősítettek meg abban, hogy igen, tettem annyit, amiért valamiféle kitüntetést el lehet fogadni. Kérdezősködtem, de nem sikerült kideríteni, hogy kik javasoltak, de ezúton is köszönöm nekik, hogy ezt a díjat megkaphattam. Fontosak számomra azok a visszajelzések, amelyeket a vasárnapi szentmisék előtt és után kapok: általam csak látásból ismert emberek megállítanak és megköszönik a munkámat, gratulálnak a díjhoz, sok erőt kívánnak a további szolgálathoz. Ezek azok a pillanatok, amelyek megerősítenek abban, hogy valóban érdemes csinálni.

– Hogyan indult a pályája? Miként került kapcsolatba az egyházzenével?

– Budapesten születtem, budapesti vagyok, a 18. kerületben az egykori Állami lakótelepen (a mai Havanna lakótelep) nőttem fel. Családommal a lakótelepi Szent László-plébániatemplomba jártunk, ott kereszteltek meg, ott voltam elsőáldozó és bérmálkozó, ott kezdtem ministrálni, majd felkerültem a kórusba. A kórusban volt egy harmónium, amelynek vállaltam a fújtatását. A harmónium fújtatásán kívül a kántornő mellett énekeltem az énekeket. Tizenhárom éves voltam, amikor a kántornő felkészítésével megkezdtem a tanulmányaimat a kántorképzőben, a hetedik osztály elvégzését követően. A kántorképző első osztályának teljesítése után elvállaltam a plébániatemplomunk kántori szolgálatát. Szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy a kántorizálást a gyakorlat révén lehet elsajátítani. A kántornak pontosan fel kell mérnie, hogy a szentmise, a szertartás adott részéből mennyi van hátra, mikor kell elkezdenie az éneket. A Távközlő és Biztosítóberendezési Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés szakán szereztem diplomát.

– A kommunista diktatúra idején, az 1960-as években kezdte el a kántori szolgálatot. Nem érte atrocitás vagy hátrányos megkülönböztetés az egyházi elköteleződése miatt?

– Gyermekként számomra teljesen természetes volt, hogy szentmisére és hittanórára jártam, ministráltam.  Soha senki nem szólt ezért, az iskolában sem éreztem, hogy ebből hátrányom származna, a szüleim sem kérték, hogy menjünk másik plébániára, hogy ne lássanak bennünket ugyanazon a helyen. Tizennégy-tizenöt éves lehettem, amikor az akkori plébánosom figyelmeztetett: ne higgyem, hogy rólam nem tudnak mindent az államvédelmisek, de amíg nem kiabálok, addig nem lesz bajom. És ez tényleg így volt. Gyermekként erre nem gondoltam. Felnőttként már óvatosabbá válik az ember.

– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzését követően hogyan folytatódott a pályája? Mikor kezdte el a szolgálatát a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban?

– A Zeneakadémia elvégzését követően a Tatabányai Bányász Vegyeskar karnagyaként, majd Veszprém Város Vegyeskarának vezetőjeként dolgoztam. Részt vettem a Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola létrehozásában, amelynek 1983-tól 1992-ig tanára voltam. A költözés miatt a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomba kezdtünk járni. Feltűnt, hogy a szentmise alatt a kórus teljesen sötét maradt, „magnókántor” teljesített szolgálatot. Felismertem a hangot: Csoma Jánosé volt, aki kispapként velem együtt végezte a kántorképzőt. Zalaudvarnoki plébános volt, amikor a felvétel készült. Felajánlottam, hogy a magnó helyett inkább orgonálnék. Időközben a veszprémi Regina Mundi-plébánia kántora megkeresett, hogy a templomba járó gyermekek bevonásával egy szkólát kellene szervezni. Rendszeresen énekeltünk Pápai Lajos szentmiséjén, aki abban az időben a Regina Mundi-templom plébánosa volt. Pápai Lajost mint győri megyéspüspököt 1991 őszén meglátogatta a Regina Mundi-templom kántora. A kántor a győri látogatást követően arra kért, hogy hívjam fel Lajos atyát. Felhívtam. A telefonbeszélgetés során felkért a győri Székesegyház kántor-karnagyi szolgálatára. 1992. február 1-jén kezdtem el a munkát Győrben.

– Milyen kihívásokkal találkozott a győri szolgálat megkezdésekor?

– Teljesen újra kellett szervezni a Palestrina-kórust. Jáki Teodóz atya 1991 januárjában befejezte a kórus vezetését, vezető nélkül felbomlott az énekkar. Minden liturgikus zenei szolgálatot a kispapok láttak el. Pápai Lajos azt kérte, hogy segítsek a világiak székesegyházi zenei szolgálatának megszervezésében. Igyekeztünk minél több helyen hírt adni arról, hogy a Palestrina-kórus újraszerveződik, és várjuk a csatlakozni vágyókat. Körülbelül huszonhatan jöttek el az első próbára, minden korosztály képviseltette magát.

– Huszonöt éve vezeti a Palestrina-kórust. Melyek azok események, élmények, amelyekre szívesen gondol vissza a huszonöt év távlatából?

– Először is az 1996-os évet szeretném kiemelni. Ekkor került sor az első nagy utazásunkra a kórustagokkal. A franciaországi Amiens-be utaztunk, ahol részt vettünk a székesegyházi kórusok nemzetközi versenyén. A harmadik díjat hoztuk haza. Nagyon büszkék vagyunk erre az elismerésre. II. János Pál pápa ugyanebben az évben látogatott Győrbe. Az Ipari Parkban celebrált pápai szentmisére meghívtam a székesegyházi kórusokat. A Győri Filharmonikus Zenekarral együtt egy nagy összkarban énekeltünk, közel háromszázan. Ezt követően elindultak a magyarországi székesegyházi kórustalálkozók, minden évben más püspöki székhelyen: Szegeden, Győrben, Esztergomban, Vácon, Egerben, Székesfehérváron, majd a budapesti Mátyás-templomban. Minden utazás, találkozás nagy élményt jelent, a közösséget erősíti. Az utazás során a kórustagok hosszabb időt töltenek együtt, jobban egymásra vannak utalva, erősödnek a barátságok. Ezek a tapasztalatok a próbákhoz is sok erőt adnak. Immár hagyománnyá vált, hogy a kórustagok számára kirándulást szervezünk minden év pünkösdhétfőjén. Két alkalommal jártunk Csíksomlyón. Legutóbb Székesfehérvárra látogattunk.

Az egyházi évben a virágvasárnap és a húsvétvasárnap közötti nyolc napra készülünk a legnagyobb várakozással és izgalommal. Minden évben ennek a nyolc napnak kell a csúcspontnak lennie. Ez az év legnagyobb ünnepe, és ilyenkor kell a legszebben szolgálni a liturgiát. 

– Veres András győri megyéspüspök 2017 februárjában megnyitotta a Szent László-évet, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulójára emlékezve. Milyen programokkal készül a Palestrina-kórus a jubileumi évben?

– A kórus szolgálatot teljesít Szent László ünnepének előesti vesperásán június 26-án, a Dunakapu téren. Június 27-én, a lovagkirály ünnepén a Dunakapu téri ünnepi szentmisére körmenetben hozzák le a Szent László-hermát a Káptalandombról, majd a szentmisét követően szintén körmenetben tér vissza a Szent László-herma a Káptalandombra. A szentmise és a körmenet idején egyaránt kivesszük a részünket a zenei szolgálatból.

– Mit jelent Karnagy Úr számára Szent László alakja?

– Szent László alakja különösen kedves számomra. Szent László tiszteletére szentelték fel azt a budapesti templomot, ahol megkereszteltek, ahol elsőáldoztam és bérmálkoztam, ahol elkezdtem a kántori szolgálatot. Bérmáláskor Szent Lászlót választottam védőszentemül. Egy-két évvel a Győrbe kerülésemet követően lehetőségem nyílt arra, hogy láthassam és megérinthessem a hermában őrzött ereklyét. Különleges pillanat volt. Vallom, hogy Gondviselés van, véletlenek nincsenek.

Ikker Eszter / Győri Egyházmegye
Fotó: Nagy Lajos / Győrfotó