Emlékezés Perlaki Somogy Lipót szombathelyi püspökre, Győr-Újváros egykori plébánosára

2017. április 21. (péntek) 10:00

Kategória: Főpásztorok

195 évvel ezelőtt, 1822. február 20-án, hamvazószerdán távozott Perlaki Somogy Lipót Márton (1748-1822), Szombathely szentéletű püspöke a földi létből, akinek egész élete tanúságtétel volt. Püspökként a rangjához méltó pompa helyett végig egyszerűségben és valóban Krisztusi szegénységben élt. Már életében szentként tisztelték, versek, költemények születtek a tiszteletére, s aki valóban Isten embere volt. Büszkék vagyunk arra, hogy Perlaki Somogy Lipót plébánosként szolgált 1781-től Győr-Újváros második templomában, az egykori Szent József-templomban. Tiszteletére plébániánkon is ki van helyezve püspöki portréja, melyet 2015-ben fogadalmi Munkás Szent József-ünnepünkön áldott meg Zsebedics József plébános. Írásunkban a nagy püspök életéről emlékezünk meg, akire méltán lehet büszke Győr-Újváros és Szombathely.

Perlaki Somogy Lipót Márton 1748. november 10-én született Sopronszentmártonban. Édesapja Somogy Lipót, Sopron vármegye táblabírája, édesanyja párisi Bácsmegyey Klára Julianna volt. A mélyen vallásos család hatodik gyermekeként született, az 5 fiúból végül 3 a papi hivatást választotta. A soproni diákévek után Bécsben, majd Győrött tanult filozófiát, itt végezte el a teológiát is. 1771. december 8-án mutatta be újmiséjét. Káplán és teológiai tanár, 1781-től győr-újvárosi plébános, esperes, majd 1788. január 1-től kismartoni plébános és soproni tb. kanonok. 1790. június 20-án győri kanonok, szemináriumi rektor, plébános. 1802-ben a király kinevezte a pesti királyi tábla prelátusává, 1805-ben pedig pápóci préposttá.

A Harrasi Herzan Ferenc bíboros 1804-ben bekövetkezett halála miatt megüresedett szombathelyi püspöki székbe 1806. június 17-én emelte I. Ferenc király, és hogy a szombathelyi székesegyház építését be tudja fejezni, meghagyta neki kanonoki és préposti javadalmat. Ezt 1806. augusztus 26-án kelt levelével VII. Pius pápa is megerősítette. November 1-jén szentelték püspökké a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, és november 10-én a Szombathelyi Egyházmegye harmadik püspökeként foglalta el ünnepélyes keretek között a főpapi katedrát. A szombathelyiek örömmel nyugtázták, hogy már a következő évben folytatta a székesegyház belső festését (ti. korábban sok éven keresztül állt a székesegyház építése). A munkákat a franciák jövetele (1809) ugyan megzavarta, de ezt is végbe vitte, ha sok nehézség árán is, és fáradhatatlanul látogatta egyházmegyéjét.

1814-ben, Napóleon bukása után, hat évi fogságából kiszabadult VII. Pius pápa. A szombathelyi püspök július 13-án meleg hangú levélben gratulált a Szentatyának, egyúttal kérte az „ad limina" látogatás alóli felmentését (4-5 évente kötelező beszámoló az egyházmegye kormányzásával kapcsolatban). Ezt a szeptember 14-én kelt apostoli levélben meg is kapta. 1817-ben örömmel írhatta Rómába: kész a székesegyház és a nyugdíjas papok otthona, a Deficientia. Ez utóbbi több mint 40 000 aranyforintért épült, aminek 1/8-át állta a kincstár, 7/8-át pedig maga a püspök.

1820-ban, amikor Grazban és több osztrák egyházmegyében bérmált, papokat szentelt, megfázott, és korábbi egészségét már nem nyerte vissza. Általános püspöki helynököt nevezett ki Bőle András nagyprépost személyében, aki végól az utóda lett a püspöki székben. Betegsége ellenére 1821-ben megtartotta az egyházmegye zsinatát, követve a Nagyszombatban tartott nemzeti zsinatot. 1822. február 20-án, hamvazószerdán délután hunyt el, február 26-án temették el a szombathelyi székesegyház kriptájában.

*

Emléktöredékek Somogy Lipótról

Mindig kiváló tanuló volt, tehetségéhez nagy szorgalom párosult. A magyar nyelven kívül, amit tökéletesen használt – Kazinczy is méltatta őt e téren –, kiválóan írt és beszélt németül, latinul, franciául és olaszul. Hogy 1802-ben a pesti királyi tábla prelátusa lehetett, azt az édesapjától örökölt jogi érzékének és tudásának köszönhette. Legendás és országszerte ismert volt jótékonyságáról, meleg szívéről. Már győri kanonok korában éjjel titokban hordott tűzifát a rászorulóknak. A püspöki palotája mindig nyitva állt, Karicsáról a piacra a palotán keresztül közlekedtek a megrakott szekerek. Naponta találkozott a szegényekkel, sokan tudták róla, hogy szerényen öltözködött.

1809. július 10-én Károly Ambrus főherceg-prímáshoz írt levelében a napóleoni háborúk kiadásának fedezésére felajánlotta az ezüstből készült, aranyozott mellkeresztjét, aranyláncát és egyéb ékszereit. Újabb aranyláncot nem vásárolt: mellkeresztjét egyszerű zöld szalagon hordta. így ábrázolja a székesegyház káptalani sekrestyéjében lévő festmény is.

16 éves püspökségét inkább a szeretet, mint a szigor jellemezte. Általános szeretet-megnyilvánulására jellemző, hogy a canonica visitatiók alkalmával – az ő korában egészen szokatlan módon – felkereste a protestáns lelkészeket, sőt a zsidó rabbit, a világi vezetőket is, és őket az egyetértésre, a szegények felkarolására kérte. Szelíd szigorral kormányzott. Szegénységénél csak az alázata volt nagyobb. Ez meglátszik a pápához, a királyhoz írt levelén, sőt ez az alaphangja püspöki körleveleinek, megnyilatkozásainak is. Az egyházmegye papsága és hívei már életében egyaránt szentként tisztelték jóságos püspöküket. Rajongó szeretettel övezték életében, és szentnek kijáró tisztelettel hódoltak emlékének. Veinhofer József szombathelyi pap 1822. év május 25-én e szavakkal fordul Steiner titkárhoz, aki 16 éven keresztül működött Somogy Lipót mellett szentszéki jegyzői, majd titkári minőségben: „Kérem, ne mulassza el Somogy püspök életét megírni. Sajnálatos lenne, ha Isten művei ebben az annyira kiváló emberben nem nyilvánulnának ki Németország püspökei előtt, akik hamvaiból most keltik életre a kat. egyházat. Tehát Kedvesem! Törekedjék arra, hogy, ha nem mindent, legalább az emlékezetesebb dolgokat feljegyezze. Isten fizesse meg munkáját. Úgy akarnám, hogy augusztusig az újságokba tehessem...”

A szent püspök híre messze az egyházmegye határain túl is elterjedt. Bizonyára nem kis része volt ebben Szaniszló Ferenc nagyváradi püspöknek, aki Somogy Lipótot csak szentként szokta emlegetni, és Haas Mihály szatmári püspöknek, aki Somogy nagy tisztelőjének, Veinhofernek volt buzgó, hálás tanítványa. Dr. Tóth József nagyprépost beszéli el alábbi esetet: „Én magam jól emlékszem, mikor fiatal tanár koromban nagynevű püspökünknél, Hidasy Kornélnál az ő jó barátja, Meszlényi Gyula szatmári püspök Szombathelyen járt, lement a püspökök kriptájába csak azért, hogy Somogyi Lipót püspök koporsóját megtekintse. S ez alkalommal a szemfödő széléből egy kis darabot vett magához e szavakkal: ez a püspök szent volt. Ereklyeként viszem magammal e kis szemfödő darabot.”

A Szombathelyi Egyházmegye nesztora, Horváth Ferenc nyugalmazott kercai plébános többször emlegette e sorok írója előtt is, hogy jámbor édesanyjától hallotta a szombathelyiek közt a Somogy püspök halála utáni években szállóigeként elterjedt állítást, miszerint Somogy koporsóját 1922-ben fel fogják nyitni s a szent püspököt oltárra emelik. Tán ez volt az oka annak, hogy Somogy koporsóját nem zárták le. Úgy fekszik ma is koporsójában, ahogy Horváth József Elek leírta: „Egyszerű kis püspöki keresztje zöld szalagra erősítve nyugszik keblén, kezei egy nagyobb, egyszerű fafeszületet szorítanak szívéhez.”

Kortársai azt írják róla, hogy egész élete imádság volt. A Boldogságos Szűz iránti tiszteletének tanúja a szombathelyi székesegyház Szent Quirinus-oltárán elhelyezett Mária-kép, melyet Somogy a győri székesegyházban levő csodatevő kegyképről másoltatott le (ma ez a kegykép-másolat a székesegyház sekrestyében található).

Páratlanul jótékony volt. Mint győri kanonok gyakran személyesen vitte kabátja alatt az élelmet, fehérneműt, sőt fát is a szegényeknek, s nem egyszer a legszükségesebbeknek is híjával volt, mert mindenét elosztogatta. Mint szombathelyi püspök évente ötvennél több szegény családot rendes nyugdíjjal segített.

Aki valaha Szombathelyen járt és megtekintette a gyönyörű székesegyházat, mindenkor meleg szeretettel gondol vissza szépséges harmóniájára, felséges méreteire, márványának, aranyának, (egykori) mennyezetfestményeinek színpompájára. Jusson eszébe mindannyiszor a két lánglelkű szombathelyi püspök, Szily János és Somogy Lipót, akik a székvárosukat megajándékozták a székesegyházzal. S valahányszor a szombathelyi egyházmegye papjainak vagy híveinek lelke előtt feltűnik a szombathelyi katedrális két karcsú, égbenyúló tornyának képe, emlékeztesse e kép őket két csodálatos, égbenyúló egyéniségre, s az aranykorra, melyet az elsőnek zsenialitása, lángoló apostoli lelke s a másiknak szent élete az egyházmegyének adott, lebegjen mindenkor visszavarázsolandó eszményként a késő utódok szeme előtt. Nekünk, győr-újvárosiaknak pedig legyen példakép a hitben, a szeretetben és Isten iránti engedelmességünkben. Kérjük áldott közbenjárását!

Horváth Csaba
Fotó: www.martinus.hu, Horváth Csaba
Forrás: www.gyorujvarosiplebania.eoldal.hu