A barkaágak jelzik, hogy Krisztushoz tartozunk – Veres András virágvasárnapi szentmiséje Győrben

2017. április 10. (hétfő) 9:00

Kategória: Győri Nagyboldogasszony-székesegyház (Belvárosi plébánia)

Április 9-én, virágvasárnap Veres András megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szertartás a székesegyház mellett található Apor Vilmos püspök terén, az Árpád-kori templom romjai előtt kezdődött. A főpásztor ezen a helyen szentelte meg a barkákat, majd elmondta homíliáját. A szentbeszédet követően a liturgia a székesegyházban folytatódott.

Veres András prédikációjában emlékeztetett arra, hogy virágvasárnappal kezdődik a szenthétnek is nevezett nagyhét, amely során egész üdvösségünk misztériumát megéljük. Ez a hét segíthet bennünket hitünk elmélyítésében, megerősítésében. A nagyhét a „szenvedés ünnepe”: azért lehet ezt a két szót egymás mellé állítani, mert Jézus Krisztus szenvedésével és kereszthalálával üdvösséget szerzett az egész emberiségnek. Ezekben a napokban Jézus földi életének utolsó óráit követjük végig, a megaláztatás és a szenvedés idejét. Jézus szenvedéséből alázatosságot, hűséget, elkötelezettséget tanulhatunk – hangsúlyozta a győri megyéspüspök.

Ezt követően a főpásztor felidézte Jézus jeruzsálemi bevonulásának jeleneteit: Jeruzsálemben furcsa lehetett annak idején ez az ünnep. Jézus bevonulása nem volt meghirdetve, nem voltak szervezők, olyanok, akik az alkalom különböző kellékeiről, a hangosításról gondoskodtak volna azért, hogy minél több emberhez eljussanak Jézus szavai. Jézus bevonulása különös volt, mert nem uralkodókhoz, győztes hadvezérekhez méltó, díszes menetben, szép lovon, hanem egy teherhordó állat hátán érkezett Jeruzsálembe. Jézuson kívül senki sem tudta, hogy milyen fontos esemény történik azokban a pillanatokban. A Jézust fogadó tömegben sokan voltak azok, akik már régóta szerettek volna vele találkozni, hiszen hallottak a csodákról, amelyeket végbevitt, de voltak olyanok is, akik néhány nappal a bevonulás előtt még meg akarták kövezni. A bevonulás pillanatában a Jézust szeretők hangja vált erősebbé – mondta Veres András.

Loyolai Szent Ignác szerint akkor érthetünk meg jobban egy-egy szentírási szakaszt, ha beleképzeljük magunkat az általa leírt eseménybe, vagy az adott történés egyik szereplőjének helyébe. A jeruzsálemi bevonulás képei önvizsgálatra indítanak bennünket: a Jézust körülállók melyik csoportjához tartozunk? Azokhoz, akik szerettek volna találkozni Jézussal, vagy azokhoz, akik halálra akarták kövezni? Milyen kapcsolatban állunk Jézussal, mi fűz bennünket hozzá? Jézus azt kéri, hogy maradjunk hozzá hűségesek. A megszentelt barkaágak a Krisztushoz való tartozásunkat jelképezik, arra emlékeztetnek bennünket, hogy Krisztus mellett köteleztük el magunkat, és ezt az elköteleződésünket hűségesen meg kell tartanunk – zárta elmélkedését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

Ikker Eszter
Fotó: Nagy Lajos / Győrfotó