Pro Urbe-díjat kapott Katona Tibor karnagy

2017. március 17. (péntek) 10:00

A győri közgyűlés az idei nemzeti ünnepen négy személynek, egy iskolának és egy borlovagrendnek adományozta a kitüntető címeket. Katona Tibor, a győri Nagyboldogasszony-székesegyház kántor-karnagya Pro Urbe-díjat kapott.

A március 15-én, szerdán pontban délben kezdődött díszközgyűlésen Borkai Zsolt polgármester úgy fogalmazott: 1848, amely a hazaszeretet és a bátorság szimbóluma, arra tanít minket, hogy együtt nagy dolgokra vagyunk képesek. Ahogy minden évben, idén is városi kitüntetéseket adtak át ezen az eseményen. Díszpolgári címet Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium igazgatója, prof. dr. Rácz István egyetemi tanár, a Petz-kórház osztályvezető főorvosa és tudományos igazgatóhelyettese, valamint Nyári Károly zongoraművész kapott. A képviselő-testület Pro Urbe Győr díjat az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa Egyesület győri legációjának, a Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium kollektívájának és Katona Tibor karnagynak ítélt oda. Győr sajtódíját Simon Panka, a Győr+ Rádió főszerkesztője és Hajba Ferenc, a Győr+ újságírója, az egykori Népszabadság volt munkatársa vehette át.

Forrás: www.kisalfold.hu
Foró: Bertleff András

Pro Urbe-díjat kapott Katona Tibor karnagy

Pro Urbe-díjat kapott Katona Tibor karnagy

Pro Urbe-díjat kapott Katona Tibor karnagy

Pro Urbe-díjat kapott Katona Tibor karnagy

Pro Urbe-díjat kapott Katona Tibor karnagy