Nagyböjti lelkigyakorlat Sopronban

2017. március 15. (szerda) 10:00

Március 1-jén hamvazószerdával megkezdődött a nagyböjti időszak. A soproni Szent György-templomban három napos lelkigyakorlat segített a híveknek a még elmélyültebb felkészülésben. A lelkigyakorlat március 6-án kezdődött, melynek vezetője Vértesaljai László jezsuita atya, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője volt. László atyának már ismerősek voltak a Szent György-templom hívei, ugyanis Henczel Szabolcs plébános szervezésével Rómában, a Vatikáni Rádióban néhányan már találkozhattak vele.  Vértesaljai László atya jezsuitaként először a kispesti Szent Ignác-szakkollégium igazgatója volt, majd a pesti Jézus Szíve-templom pásztora lett, amikor Rómába küldték a Vatikáni Rádióhoz. Attól kezdve a pápa rádiójából hirdeti, tolmácsolja Ferenc pápa tanítását, üzeneteit. Nemcsak a Vatikáni Rádió szerkesztőségének vezetője, hanem a Római Német-Magyar Kollégiumban a magyar kispapok lelkivezetője is. Elmondása szerint nagy örömmel érkezett Sopronba és már az első napon rendkívül meghatotta a zsúfolásig megtelt templom látványa. Sopron város valamennyi plébánosa jelen volt a lelkigyakorlaton, ahol a szentmisén való koncelebrálással, illetve gyóntatással segítették a lelkigyakorlat menetét.

Az első napon László atya Máté apostol meghívásának történetét állította párhuzamba a jézusi végítélet képével, melyben a „hazaérkezés” kritériuma, hogy enni, inni, adjunk a rászorulónak, felruházva, befogadva, segítve őt. Amikor Jézus a vámos Lévivel találkozik, irgalmas szemmel néz rá és meghívja. Ezzel az irgalmassággal vár a kezdet után a záráskor, amikor a tékozló fiú hazatér. Irgalommal fogad és irgalommal visszafogad. Az isteni magatartás alapja felénk nem a mi érdemünk, hanem az ő szerető jósága. Ennek megfelelően emelte ki László atya, hogy a kereszténység nem annyira az „azért, mert” érvelés jegyében él, hanem sokkal inkább az „annak ellenére, hogy” kitétel jegyében. Így megyünk áldozni is: Uram, nem vagyok méltó...” A „zárás” az Atya ölelő kezébe való eljutást jelképezi. László atya kifejtette, hogy nagyböjt húsvét fia, mert a felkészülést jelent megváltásunk ünnepére, amelyből születtünk. „A keresztény a húsvétból él!” Ez az idő a szív megtisztításának az ideje. A szónok a továbbiakban az életünk mélypontjairól beszélt, ahol megjegyezte, hogy ne féljünk, hiszen „nincs olyan, ahová Isten szerető keze ne tudna utánunk nyúlni.”

A második nap László atya elmélkedésének az „elcsorgó életek” címet adta, és Jairus beteg lánya és a vérfolyásos asszony történetén keresztül a sorsok összefonódásáról és Jézus gyógyító szeretetéről szólt. Mindkét történet középpontjában egy-egy nő áll. A kerettörténetben 12 éves kislányt ismerhetünk, meg aki fiatal kora ellenére a halálos ágyán fekszik, édesapja, a zsinagóga tekintélyes embere, nem fél megalázkodni, és Jézus elé borul, kérvén, hogy menjen el vele lányához és gyógyítsa meg őt. A Megváltó elindul a férfi házába, amikor a tömegben valaki megérinti a ruhája szegélyét. Itt kereszteződik a két történet. Egy ismeretlen asszony, aki 12 éve vérfolyásban szenved, nem érzi magát méltónak arra, hogy szemtől szemben kérje Jézust, arra, hogy szabadítsa meg gyötrelmeitől, hanem úgy gondolja, hogy: „Ha csak ruhája szegélyét érintem is, már meggyógyulok.” Jézus – bár a tömeg valóban hatalmas – észreveszi az asszonyt, és azt mondja: „Hited meggyógyított, menj és légy egészséges.” Majd az apával eljutnak haza, ahol a leányka már holtan fekszek, de Jézus erős szava – Talita qum – feltámasztja a gyermeket és még ennivalót is kér a számara. László atya felhívta a hívő közösség figyelmét arra, hogy ma is rengeteg vérző asszony van. Ők nem a bibliai történet értelmében véreznek, hanem a szívükben, ugyanis életkörülményeik olyan helyzetbe sodorták őket, hogy fájdalmukat magukba fojtva vérzik a szívük-lelkük. Meghatóan mesélt arról - és ezt paptársai nevében is mondta - hogy pap-gyermekként különlegesen szoros szeretet fűzi édesanyjához. Személyes történetként mesélte, hogy amikor édesanyjával beszél telefonon, mamája még mindig „kicsi fiamnak” szólítja őt. A nő szerepe az Egyházban is különleges, hiszen nem véletlenül hívják Anyaszentegyháznak. A papok, mint lelkipásztorok, „pásztorkodnak”, őrzik a nyájat az Anyaszentegyház javára. László atya a szentmise után a templom kapujában várta a híveket, ugyanis fontosnak tartotta, hogy mindenkivel váltson néhány szót és kezet fogjon velük.

A lelkigyakorlat zárónapján Vértesaljai László összegezte az elmúlt két nap tanításait, és az irgalmas szamaritánus példájával ösztönzött minket a hasonlóan irgalmas, Istennek tetsző, keresztény életre. Köszönjük Vértesaljai László atyának ezt a felejthetetlen három napot, hogy lehetőséget kaptunk arra, hogy szívünkben elmélyülve még nagyobb átéléssel készülhetünk húsvét Ünnepére. Köszönet illeti még Henczel Szabolcs plébános atyát a szervezésért, valamint Sopron város plébánosait az önzetlen közreműködésért.

Szupper Fanni
Fotó: Horváth Endre