A KaPI pályázatokat hirdetett a Szent László-év kapcsán

2017. március 13. (hétfő) 12:00

Kategória: Iskolák

A Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) az idei Szent László-év kapcsán pályázatokat ír ki, melyekkel Szent László király jubileumi évének megünneplésére hívja a gyermekeket, diákokat, diákcsoportokat, pedagógusokat. Pályázataink általános célja, hogy a gyermekek, tanulók és pedagógusok mélyebben megismerjék az ünnepelt szentet, az ő életét, a hozzá fűződő hagyományokat, és megfogalmazzák üzenetét a mai ifjúságnak. A pályázatokon részt vehet bármely, a Katolikus Pedagógiai Intézet pedagógiai szakmai szolgáltatását igénybe vevő egyházi köznevelési intézmény. A KaPI összesen 11 pályázatot hirdet, a részletes információk ezen az oldalon keresztül érhetőek el. Az egyes pályázatoknál megtalálhatóak a részletes kiírások (pdf), illetve elérhetőek a nevezési űrlapok. A pályázatokon való részvétel nevezéshez kötött, melynek határideje: 2017. április 10. A nevezés után a regisztrált pályázó módosítására indokolt esetben van mód, amit elektronikus formában a pályázati felelősnél lehet megtenni. Az űrlapot csak regisztrált felhasználók (intézmények) érhetik el. A pedagógusok, tanulók, gyermekek jelentkezését saját intézményük tudja rögzíteni. A pályaművek benyújtásának határideje: 2017. április 21.

További információ: http://kpszti.hu/szentlaszloev