Hitvallás-exkluzív: Beszélgetés Veres András megyéspüspökkel

2017. január 16. (hétfő) 10:00

Kategória: Hitvallás

Honlapunk új szolgáltatásaként egyházmegyei lapunk, a Hitvallás frissen megjelent számából közlünk egy-egy nagyobb terjedelmű írást. Januári számunkban Veres András püspök atyát szólaltatjuk meg eddigi tapasztalatairól és egyházmegyés terveiről.

– Püspök úr, négy hónap telt el beiktatása óta. Sikerült-e már feltérképeznie a Győri Egyházmegyét, és mit tart a legfontosabb feladatának az elkövetkező pár hónapban?

– A feltérképezés nem megy olyan gyorsan, hiszen ennek nagyon fontos eleme az, hogy el tudjak beszélgetni a munkatársakkal annak a területnek a gondjairól, örömeiről, amelyen dolgoznak. Sokfelé megfordultam az elmúlt időszakban. Azon az állásponton vagyok, hogy ahová meghívnak, és belefér az időmbe, oda el is megyek. Ez nyilván hosszú időt igényel.

A paptestvérekkel is rendszeresen találkozom, beszélgetek velük. Igyekszem minél jobban megismerni az egyes plébániák helyzetét. Decemberben elején adtam közre azt a köriratot, melyben szempontokat sorolok föl egy, a tavaszi koronaülés után benyújtandó írásos javaslathoz. Ebben a plébánosok az egyházmegye plébániai és esperesi kerületi szerkezetének átgondolásához, újraalkotásához nyújthatnak be javaslatokat. Ennek alapján majd az egyházmegye munkatársaival, az esperesekkel, tanácsosok testületével ki tudjuk alakítani azt az új szerkezeti beosztást, amely lehetővé teszi többek között azt, hogy arányos legyen egy-egy pap terhelése, illetve, hogy egy pap által ellátott terület lehetőleg egy esperesi kerülethez tartozzon. Most van olyan eset, hogy egy plébános kettő, vagy akár három esperesi kerületben dolgozik a területi beosztás miatt. Ezeket az anomáliákat mindenképpen szeretnénk fölszámolni.

Igyekszem a helyi közéleti szereplőkkel – polgármesterekkel, parlamenti képviselőkkel, politikusokkal – is találkozni, s érdeklődni, a véleményüket kérni, hogyan látják az adott területen az Egyház helyzetét, szerepét. Minket elsősorban a lelkipásztori szempontok érdekelnek, de azért azt gondolom, hogy egy világi is tud olyan szempontot említeni, amely esetleg a papok figyelmét elkerüli. Az egyházmegye feltérképezése, tehát folyamatban van, a legfontosabb feladat pillanatnyilag a strukturális átalakítás előkészítése és véghezvitele

– Püspök úr jelmondata: „Elvitte őt Jézushoz.” Miként látja, a pasztoráció mely területeire kell fókuszálnunk a jelen helyzetben?

– Azt gondolom, minden egyházmegyében nagy prioritást kellene kapnia a család lelkipásztori gondozásának. Így egyszerre három generációt is meg tudunk szólítani: a szülőket, a gyermekeket és a nagyszülőket. Ez nagymértékben hozzájárulhat egy-egy plébánia közösség életének gazdagításához. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező időben az Egyház ott fog jól működni, ahol vannak korosztálynak megfelelő csoportok, akik a közösségi életet erősítik a plébánián. Márpedig ehhez olyan családok kellenek, akik megszólíthatóak, és belső igényükből fakadóan szívesen, örömmel vesznek részt a plébániai élet szervezésében, alakításában. E családok, a gyermekeik által meg tudnak szólítani olyan fiatalokat, akik eddig más utakon jártak, illetve olyan családokat, akik eddig valami oknál fogva nem vettek részt a plébánia életében. Nagyon szeretném, hogy a plébániai közösségeink missziós ereje erősödjön: legyenek készek arra, hogy a nem hívő, istenkereső, vagy kevésbé vallásos társaikat is meg tudják szólítani és be tudják vonni őket az Egyház életébe.

– Tendencia, hogy a Katolikus Egyház kezdi elveszíteni népegyház-jellegét. Milyen feladatokat ró ez az Egyházra és az egyházmegyére?

– Én kicsit másképp fogalmaznék: nem kezdi elveszíteni, hanem már elvesztette. Azt a felfogást el lehet felejteni, hogy népegyház vagyunk. A mai ember már nem így működik: hiába hirdetünk meg programokat a templomba, attól nem fognak tódulni az emberek. Személytől személyig történő, megszólítást igénylő lelkipásztorkodásban kell gondolkodni. Az előbb elmondottak is ezt a felfogást képviselik. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen lennének a templomban, ha ezt a személyes találkozást sikerülne megvalósítanunk. Én jó reményt látok erre, hiszen az látszik, hogy egy kistelepülés élete is meg tud pezsdülni, ha van két-három lelkes ember, akik a közösség számára olyan programokat szerveznek, amelybe szívesen becsatlakoznak a település többi lakói is.

– Milyennek szeretné látni Püspök úr a Győri Egyházmegyét öt-tíz év múlva?

– Azt szeretném, hogy minden korosztálybeli ember megszólítottnak érezze magát, és legyenek ott a templomban. Van jó néhány ilyen egyházközség! Az egyházmegyét járva tapasztalom, hogy nagyon sok helyütt egészséges a templomi közösség: az idős emberek mellett ott vannak a középkorúak, férfiak, nők, és gyermekek is. A fiatalok száma azonban szinte mindenütt kevésnek tűnik számomra, tehát rájuk külön is nagy figyelmet kell fordítanunk. Ezen a téren egészen biztosan többet kell tennünk. Magam is keresni fogom a módját annak, hogy a fiatalabb nemzedéket minél szélesebb körben érjük el, szólítsuk és hívjuk meg egyházi közösségeinkbe.

Kiss Tamás