Úrnapja Dénesfán

2013. június 12. (szerda) 6:55

Június 2-án, Úrnapján 11 órakor ünnepi szentmise keretében emlékeztünk meg Jézus szent testének és vérének ünnepéről a dénesfai kápolnában. A szentmisét Jász László plébános mutatta be, melyen a ciráki és gyórói hívek is részt vettek. A körmenet idejére a Nap is előbújt, s így az utcai oltároknál is ünnepelhettük az Oltáriszentséget.

László atya 17 órától szentségimádási órát vezetett a himodi templomban, ahol együtt imádkoztak Dénesfa, Cirák, Gyóró és Himod hívei, így kapcsolódtunk be a világméretű szentségimádásba a hit évében. Az atya minden hónap első vasárnapján is hív és buzdít minket, s imádkozik velünk egy-egy szent órán az Oltáriszentség előtt a négy templom egyikében.

Szöveg és fotó: Nagyné Krétai Mária

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán

Úrnapja Dénesfán